Hirdetés

Nyílt napot tart a Tungsram startupoknak

A Tungsram és a Startup Campus szervezésében megvalósuló Partnernap a hazai induló vállalkozások növekedéséhez kíván hozzájárulni. Július 30-án kerül megrendezésre egy gyárlátogatással egybekötött partnernap, ahol az érdeklődő startupok megismerhetik a Tungsram szolgáltatásait és bemutatkozik a vállalat vezetősége is

Az eseményre olyan hardver startup és scale-up cégeket várnak a szervezők, akik hazai gyártó- és viszonteladói partnert keresnek és a Tungsram vállalattal való együttműködés felkelti az érdeklődésüket. Az jelentkezőket Pongrácz Ferenc, Innovációs Igazgató kalauzolja el a lehetőségek között.

A Tungsram öt gyártóegységgel, világszínvonalú gyártási- és tesztelési infrastruktúrával rendelkezik Magyarországon, melyek bővebben a partnernapon kerülnek bemutatásra 

Időpont: 2020. július 30., 15 óra

Helyszín: Tungsram Operations Kft. budapesti telephelye

Az eseményre a tungsram@startupcampus.hu email címen keresztül lehet jelentkezni.

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben