Hirdetés

Nők az üzleti életben: van feladat, de a hozzáállás is alakul

Európában a kockázati tőke mindössze 1%-át kezelik nőkből álló csapatok, és még 2022-ben is túlnyomóan többségben vannak a szektorban a férfiak. A startup alapítók, a technológiai vállalkozások vezetőinek is mindössze az egynegyede nő, és ezen statisztikában már az is benne van, aki éppen egy férfi oldalán co-founderként lépett a tettek mezejére. Ennek a helyzetnek a miértjeiről, a változás lehetőségeiről kérdeztük Szabó Esztert, a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület elnökét.

Általánosságban mit láttok, miért áll fenn az, hogy a nők alulreprezentáltak – mind a befektetők, mind az innovatív vállalkozók, alapítók között? Milyen motivációk szólnak amellett, hogy ez megváltozzon és több női szereplő lépjen színre? 

Képzeljünk el egy tárgyalóasztal, ahol az egyik oldalon csupa férfi befektető ül, míg a másikon egy startup alapítója, aki történetesen nő. Mi az első gondolat a fejünkben? Talán, ha a nők számát megnöveljük a befektetői oldalon akkor növekedni fog a nők száma az alapítok között is. Vajon mindez erősebbé teszi azt a teret, ahol az új cégek születnek? A példa önmagában is kellőképpen szemléletes, szinte érezni a dinamika átalakulását a két helyzetben – és a válasz is adja magát. Ezt az érzetet az elmúlt időszakban szerzett tapasztalataink is megerősítik. Azonban a női szemlélet integrálása az üzleti folyamatokba (befektetői szemlélet, startupok mentorálása, vállalkozás vezetése) új fejlődési lehetőségeket nyit meg.

Az aktuális statisztikák rámutatnak arra, hogy amikor az üzleti angyalbefektetői oldalon csupa férfi ül, akkor nagyon nehéz őket egy női alapítónak meggyőzni arról, hogy egyedi és piacképes, amit kitalált és meg is tudja valósítani az üzleti tervet.

A statisztikákból látszik, hogy már az is segítség a támogatások megszerzésében, ha férfi és nő közösen alapít vállalkozást.

Forrás: Statista, Value of venture capital funding to female-only and male/female cofounded startups worldwide between 2011 and 2020

A 2019-es Crunchbase riportból az is látható, hogy milyen arányokban oszlik el a befektetések aránya női alapítású, női-férfi vegyes alapítású és férfi alapítású startupok között. Ezért dolgozunk azon, hogy mind a két oldalt co-edukáljuk és növeljük a nők számosságát. Bár most a nők szerepéről és szerepvállalásáról beszélünk, az igazi cél, amire törekszünk a férfi és a női tudás és szemlélet együttes megalapozása egy növekvő ökoszisztémáért. 

Mi az, amivel a nőket bíztatnátok arra, hogy innovatív vállalkozást indítsanak, vagy éppen arra, hogy sikeres életpálya mellett befektetőként is szerepet vállaljanak? 

Magyarországon az emberek többsége alkalmazott szeretne lenni. Amikor eljött a munkaidő vége leteszik a lantot. Vajon fenntartható-e ez a felállás? Szóval miből is születnek az új munkahelyek? Érdemes már akár alkalmazottként belekóstolni az innovációs ökoszisztémába és megismerkedni akár az üzleti angyalok szerepével.

Itt ugyanis egyszerre adott a megszokott, biztonságos háttér, de elérhető egy kis izgalom, változatosság és egy új terület is, amiben fejlődni, alkotni lehet.

Tanuló üzleti angyalbefektetőként nem csak anyagi forrásokat biztosíthatunk egy startupnak – fontos lehet a tudásunk, tapasztalatunk, sok esetben önmagában a kommunikáció is érték. A vállalkozókkal folytatott beszélgetések rávilágíthatnak olyan problémákra, feladatokra és megoldásokra, amelyek kritikusak lehetnek a vállalkozás életben maradása és növekedése szempontjából. Most kezdődött a hét alkalmas tréning sorozatunk, amivel eldöntheti mindenki érdekli-e ez a téma. Ezen a tréningen (How to Take off as a Business Angel) részleteiben megvizsgáljuk a startup ökoszisztémát, a szereplőket, a befektetői minőség vagy a vállalkozói működés kihívásait. A részvétel akár jövendőbeli vállalkozóként akár befektetőként érdekes.

Ami a vállalkozásindítást illeti, a vállalkozói létforma egy igazán jó önismereti tanfolyam.

Egyszerre igényel egy strukturált üzleti szemléletet, de az érzelmi intelligencia és a kommunikációs készségek is nagyon fontos szerepet játszanak – az elérhető sikerek pozitív hatásairól nem is beszélve. 

 Hogy áll jelenleg a magyar társadalom a női szerepvállaláshoz ebben a szektorban? 

A statisztikák nem mutatnak olyan rossz képet, mint ami a benyomásunk a helyzetről. De ha mi nem ki az, aki a helyzeten változtathat? A Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület mindenképpen egy gyűjtőpont. Azoknak, akik befektetővé szeretnének válni vagy akik éppen mentort, befektetők keresnek innovatív vállalkozásukhoz. A szemlélet átalakítása folyamatban van, és örülünk annak, hogy a részesei lehetünk ennek a folyamatnak. Bőven van feladat, de a hozzáállás is szépen alakul.

Mi az, ami még hiányzik, amiben szemléletformálásra lenne szükség? 

Ki kell szállni a velem bármi megtörténhet attitűdből. Már harminc éve élünk piacgazdaságban, ahol a meglévő cégek megújulása mellet újakat is kell alapítani.

A közeljövőben eljöhet egy olyan időszak, mikor az aránytalanságok kiegyenlítődnek? Mi kell ehhez?

Cselekvés, részvétel, a céges kultúra befogadóvá válása. És a régió megerősödése. Sok-sok országot és szervezetet fogunk össze, hogy növeljük a régió innovációs képességét a most induló tréning résztvevőkön keresztül. Szeretnénk a közép-kelet-európai régiót a globális innovációs versenyben a női és férfi üzleti angyalbefektetők számának növelésével jobb helyezbe hozni.

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben