Hirdetés

Női alapítókkal kampányol a CEU iLab

A CEU iLab kampányt indított, hogy a nemek közötti egyenlőség nagyobb figyelmet kapjon a startup ökoszisztémában.

A Startup Heatmap 2020-ban készült felmérése szerint Európában az alapítóknak mindössze 15,5%-a nő („Women Entrepreneurs in Europe”, 2020). A CEU iLab is szembesül azzal a kihívással, hogy még több női vállalkozói tehetséget találjon. Noha a képzett és tehetséges nőkből nincs hiány (a startup világban sem), alapítót vagy vezetőt mégis kis számban találunk a mai napig. Az iLab ezért megkérte néhány alapítóját, hogy szolgáljanak inspirációul mások számára, és osszák meg a startup közösséggel: miért érdemes vezetővé válni? Mi az a plusz, amit a női lét ad, ha vezetésről van szó? Mi az a koncepció, amit ő nőként letesz az asztalra?

A fent említett 15%-os arány 50%-ra emelése – innen inspirálódik a kampány megjelölésére használatos #15to50 hashtag – talán túl ambiciózusnak tűnik, de végső soron ez lenne a fő cél: elérni a nemek közötti egyenlőséget, és több női alapítót és vezetőt találni. 

Az iLab-hez köthető 10 alapító vagy vezető személyes történeteken keresztül mutatja be, mit jelent vezetőként a női identitás, és miért érdemes vállalkozni. A megszólalók közt található többek között Kormos Zsófia, az Alpha Femtech társalapítója, Jelena Langer, a Longevity Project társtulajdonosa, vagy az iLab-igazgató Kozma Andrea is. Az angol nyelvű kampányt a iLab Facebook oldalán és weboldalán is lehet követni – érdemes csekkolni, mert sok értékes mondanivalót 

A kampány fotóit Illya Ovchar készítette.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben