Hirdetés

Népszerű mobilfizetési megoldás tarolt a Visa verenyén

Az Osloban alapított Auka nevű fintech startup fejlesztette a skandinálv országokban széles körben elterjedt mobil fizetési platformját, és elindította az első mobil fizetési megoldást is Norvégiában, amely milliók fizetési szokásaira volt hatással. Most a Visa versenyén remekeltek.

A cég felépítése is különleges – a fejlesztés központi, az értékesítést azonban a helyi telekommunikációs és egyéb szolgáltató partnerek végzik. Daniel Döderlein, a startup alapítója korábban azzal magyarázta ezt a felépítést, hogy így minden résztvevő azzal foglalkozhat, amiben erős – írja a Fintech Radar.

Az Auka Settle nevű megoldása 164 startup közül lett a legjobb a Visa versenyén. Nem csak a zsűri díját nyerte el a startup, de a közönségdíjat is. A Crunchbase adatai szerint az Auka eddig 5,9 millió euro kockázati tőkebefektetést szedett össze két körben. A Visa 50.000 euros díja tehát nem nyom sokat a lapba, de a márka megerősítése céljából mindenképpen előnyükre válik.

Kép: Auka

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben