Hirdetés

Nemzetközi startup programok az innovációk felkarolásáért – elindult az előjelentkezés az EIT Food programokra

Egyedülálló nemzetközi startup programokra pályázhatnak olyan innovátorok, akik ötleteikkel vagy előrehaladottabb projektjeikkel tenni szeretnének egy karbonsemleges jövőért. Az EIT Food széles kínálatában különböző fejlettségű startupok mind megtalálhatják a számukra ideális programot. A több hónapos események során a kezdeti ötletfázistól egészen a piacra jutásig, befektetésszerzésig és nemzetközi networképítésig kapnak segítséget a résztvevők. Továbbá a legjobb csapatok a szakmai támogatás mellett pénzbeli jutalomban is részesülhetnek. A startup programokba 2022 elején nyílik meg a jelentkezés, de az előregisztráció már nyitott az érdeklődők számára.

EIT Food az innovatív élelmiszeripari és mezőgazdasági ötletek támogatására

Az EIT Food az Európai Innovációs és Technológiai Intézet élelmiszer-szakterülettel foglalkozó, tudományos és innovációs közössége. Az EIT Food élelmiszeripari és mezőgazdasági területre fókuszáló oktatási, innovációs és vállalkozásfejlesztési programjai startupokat és innovátorokat támogatnak ötletük megvalósításában.  Magyarországon 2021-től érhetőek el programjaik magyar csapatok, startupok és Magyarországon élő külföldi csapatok számára egyaránt. A magyar Hub tagjai a Campden BRI Magyarország és a PANNON Pro Innovációs Szolgáltató Kft., előbbi az oktatási és innovációs tevékenységek, míg utóbbi a startup programok elsődleges kapcsolattartója. 

Nemzetközi startup programok a kezdeti ötletfázistól a befektetésszerzésig

A programok résztvevői nemcsak szakmai segítséget kapnak, de akár befektetést is szerezhetnek ötleteik megvalósításához. A csapatok a kezdeti fázistól egészen a piacra lépésig juthatnak el, a legjobbak pedig vissza nem térítendő pénzbeli támogatást is kaphatnak. A startup programok továbbá lehetőséget biztosítanak nemzetközi kapcsolatépítésre is, amelynek köszönhetően a csapatok partnereket és támogatókat szerezhetnek a program alatt. Az EIT Food változatos programjai között bármilyen érettségi fázisban lévő startup találhat számára megfelelőt. 

EIT Jumpstarter

Az EIT Jumpstarter az egyik legtágabb ágazatközi program, amelyet olyan korai stádiumú innovátorok számára terveztek, akik szeretnék kidolgozni az üzleti tervüket, eljuttatni ötleteiket potenciális befektetőkhöz és elindítani üzleti tevékenységüket. A program hat tudás- és innovációs közösség együttműködésével kerül megrendezésre: EIT Health, EIT Raw Materials, EIT Food, EIT InnoEnergy, EIT Manufacturing és EIT Urban Mobility.

TeamUP

A TeamUp összehozza a vezető technológusokat a legjobb üzleti szakemberekkel, és támogatja őket a hatékony agrár-élelmiszeripari vállalkozások építésében. A program segít megtalálni a megfelelő társalapítót, valamint szakértői útmutatást, képzést, hálózatépítést és finanszírozást nyújt az agrár-élelmiszeripari startupok növekedéséhez. A résztvevő csapatok havi 2.000 euró vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

Test Farms

A Test Farms program olyan startupok számára szól, akik már létrehoztak egy innovatív megoldást, amely javíthatja a mezőgazdasági gyakorlatokat. A program segít az agritech technológia vagy termék valós körülmények közötti validálásában és ezáltal növeli a kereskedelmi siker esélyeit. A résztvevő csapatok 3.000 euró vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

Seedbed

A Seedbed olyan vállalkozó tudósoknak, feltörekvő vállalkozóknak és újonnan alapított startupoknak nyújt támogatást, akik piaci validálás előtt állnak és szeretnék a kereskedelmi lehetőségeiket a lehető legjobban kihasználni. A résztvevő csapatok 6.000 euró vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

EIT Food Accelerator Network (FAN)

Az EIT Food Accelerator Network összekapcsolja az agrár-élelmiszeripari startupokat az iparág vezető vállalati és kutatási partnereivel annak érdekében, hogy teszteljék technológiájukat és sikeresen bevezessék azt a piacra. 

RisingFoodStars

A RisingFoodStars olyan startupoknak szól, amelyek már rendelkeznek ügyfelekkel. A program lehetővé teszi a sikeres agrár-élelmiszeripari növekedést a nemzetközi piacra lépésen keresztül. 

Az EIT Food startup programokról további információ a Klímainnovációs Közösség honlapján található.

Innovátoroknak szóló szakmai workshopok

A minden évben megrendezésre kerülő startup programokon kívül szakmai workshopok is várják az érdeklődőket, idén két ilyen rendezvényre került sor.

  • EIT Food Challenge Labs 2021: A jelenleg is futó EIT Food Challenge Labs eseménysorozat célja, hogy valós élelmiszeripari problémákra innovatív megoldásokat találjanak a különböző területekről érkező résztvevők. Iparági kutatás és szakértői vélemények alapján idén két fókuszterülethez tudtak csatlakozni a csapatok: célzott táplálkozás és alternatív fehérjék, valamint körkörös élelmiszer rendszerek és fenntartható mezőgazdaság. A kutatást, ötletelést és koncepcióalkotást tapasztalt design thinking és service design trénerek vezetik. A résztvevők továbbá iparági mentoroktól is kapnak visszajelzést a projektük kapcsán, a legjobb csapat pedig 2.000 euró nyereményben részesül. 
  • EIT Food – Konfliktusmenedzsment workshop: A Konfliktusmenedzsment workshop célja olyan gyakorlati tudás átadása, amely segíti a startupokat a hatékony konfliktuskezelésben. Ez a téma azért kiemelten fontos, mert a startupok bukásának jelentős részét a csapaton belüli, valamint a csapat és a befektető közötti konfliktus vagy diszharmónia okozza. A konfliktusokkal járó feszültségek és nehézségek egy része elkerülhető hatékony konfliktuskezelési módszerek segítségével.

Elindult az előregisztráció a 2022-es nemzetközi startup programokra

A jövőre induló startup programokra érdemes már most előregisztrálni a Klímainnovációs Közösség oldalán található form kitöltésével.

További startup programok, eseményajánlók és friss hírek a Klímainnovációs Közösség Facebook oldalán.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások