Hirdetés

Nemzetközi kapcsolatépítés is a nyeremények között

Kilencedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Be Smart versenyét, amelyen a legígéretesebb startupok értékes hazai és nemzetközi szereplési, valamint kapcsolatépítési lehetőségeket nyerhetnek.

A most meghirdetett versenyen kiválasztott startupok részt vehetnek a dublini Futurescope-on, a tech világ egyik legdinamikusabban növekvő fórumán 2019. március 28-án, valamint bekerülhetnek a Rheinland Pitch on Danube április 3-i magyarországi elődöntőjébe, amelynek győztese egyenes ágon bejut Németország legnagyobb startup versenyének düsseldorfi döntőjébe.
Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány vezetése alatt álló Interreg V-A Slovakia-Hungary Cooperation Program EYES projektjében szlovák és magyar intézmények konzorciuma meghirdeti, a speciálisan szlovák és magyar startupok részére szervezett Be Smart versenyt.
A nyertes kiállítói lehetőséget kap a 2019. április 4-én a Bálnában megrendezésre kerülő Budapest Startup Fórumon, amely a BDPST kísérő rendezvénye, valamint kiállíthat és részt vehet versenyzőként a nemzetközi think.BDPST Start-up Expon.
A portugál piac iránt érdeklődők 2019. május 21-23. között a lisszaboni Smart Cities Summit-on kapnak bemutatkozási lehetőséget.

A BVK Be Smart versenyére bármilyen területen tevékenykedő startupok jelentkezhetnek, témamegkötés nélkül, kivéve a lisszaboni Smart Cities Summit kiállítást, ahol a tágan értelmezett smart city témakörben várják az innovatív megoldásokat.

A BKV Be Smart versenyeinek köszönhetően már számos magyar sikersztori született, az egyik nyertes, Dobai Tibor, Route4U térinformatikusa így nyilatkozott a lehetőségről:

„A BVK több Be Smart startup versenyén elindultunk, nyertesek közé kerülve bemutatkozhattunk Írországban, Németországban, Spanyolországban, Portugáliában, sőt Franciaországban is. Mostanra mindegyik országban eljutottunk legalább egy pilot-projekt szintjéig, a legtöbb helyen pedig teljes városi együttműködéseket tudtunk, illetve fogunk a közeljövőben megkezdeni, ami szerintem nagyjából 100%-os sikerráta.”

A versenyen való részvétel feltételei és jelentkezési határidők

A szervező partnerek olyan startupok jelentkezését várják, amelyek a piacra lépés fázisán már túl vannak, vagy legalább prototípussal rendelkeznek.

A kiválasztás két fordulóban zajlik.

1. forduló:

Írásbeli pályázatok benyújtásának határideje: 2019. január 28. (hétfő) 12:00

Kérjük, az űrlap kitöltésével együtt egy angol nyelvű one-pagert és céges logót is küldjenek a lazok.andras@bvk.hu címre.

2. forduló:

A második fordulóban a bíráló bizottság által kiválasztott startupok képviselői 3 perces angol nyelvű pitch-ek keretében mutatják be vállalkozásukat a zsűri előtt. A nyerteseket a verseny után írásban értesítik.

A 2. forduló tervezett időpontja: 2019. február 5. (kedd)

A versenykiírás itt tölthető le.

A nyereményekről bővebben: 

Futurescope – Dublin:

Esemény időpontja: 2019. március 28.

A verseny nyerteseiként kiválasztott 4 startup számára a szervező partnerek biztosítják:

  • részvételt a rendezvényen, kiállítási és kapcsolatépítési lehetőséget, valamint szervezett delegációs programot
  • B2B találkozók megszervezését
  • szállásköltséget (startuponként egy főnek)

Hozzájárulás a delegált startupok részéről:

  • utazás egyéni foglalással

Rheinland Pitch on Danube – budapesti elődöntő: 

Esemény időpontja: 2019. április 3.

A zsűri által kiválasztott 4 nyertes startup bekerül a 2019. április 3-i budapesti elődöntőbe, az ottani nyertes pedig a Rheinland Pich düsseldorfi döntőjén vehet részt június 24-én.

Az Interreg V-A Slovakia-Hungary Cooperation Programme által támogatott EYES projekt keretein belül Startup Budapest Fórum, valamint a think.BDPST Start-up Expo:

Időpont: 2019. április 4-5.

A verseny nyerteseiként kiválasztott 6 startup (3 magyar és 3 szlovák) számára a projektben résztvevő konzorciumi partnerek biztosítják:

  • kiállítási és bemutatkozási lehetőséget a Startup Budapest Fórumon a Bálnában április 4-én
  • kiállítási és lehetőséget a think.BDPST Start-up Expon április 4-5-én a Várkert Bazárban,
  • és részvételt a think.BDPST keretében tartott nemzetközi startup versenyen április 5-én

Hozzájárulás a delegált startup-ok részéről:

  • bemutatkozó anyagok, kiadványok, prototípusok, stb. a kiállításra

Témák, amelyekben jelentkezni lehet:

  • nincs megkötés, de kiemelt fókuszt élveznek a smart home, mobility és cyber security megoldások

Smart Cities Summit – Lisszabon:

Esemény időpontja: 2019. május 21-23.

A verseny nyerteseiként kiválasztott 4 startup számára a szervező partnerek biztosítják:

  • részvételi és kiállítási lehetőséget a Smart Cities Summit magyar standján
  • bemutatkozási lehetőséget a nagykövetségi networking eseményen
  • szállásköltséget (startuponként egy főnek)

Hozzájárulás a delegált startupok részéről:

  • utazás egyéni foglalással

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben