Hirdetés

Nemzetközi hackathonon a magyar kreatív csapat

Több mint kétszáz nemzetközi induló közül választották ki a magyar ACG csapatát, akik az idén második alkalommal megrendezésre kerülő, kreatív technológiai megoldásokat díjazó Change for Good Hackathont a Cannes Lions fesztiválon vehetnek rész az Amazon által is szponzorált döntőben.

A 2019-es Change for Good Hackathonra – a tavalyi évhez hasonlóan – a világ bármely országából jelentkezhettek ügynökségi csapatok olyan megoldásokkal, amelyek az Amazon legmodernebb technológiáit használva képesek lehetnek a világ legégetőbb környezetvédelmi problémáinak kezelésére, beleértve a légszennyezést, az ivóvíz minőségét, a környezetszennyezést, a biodiverzitást és a fenntartható élelmiszerellátást.

Az idei megmérettetésre több mint 200 nemzetközi induló közül választották ki azt a 6 ügynökségi csapatot, akiket az Amazon technológiai szakértői, a Global Citizen tudósai, a Huge kreatívjai, illetve nemzetközi influencerek segítenek majd a 2 napos cannes-i versenyen koncepciójuk véglegesítésében. Az ACG mellett a VMLY&R Miami, a Rehab UK, a Wunder Canada, a McCann Romania és a Dentsu Jayme Syfu utazik a hackathon döntőjére.

A magyar csapat különböző szakterületekről érkező tagjai Alberti Rita (Creative Group Head) vezetésével készülnek a verseny döntőjére, összekapcsolva az ACG technológiai, stratégiai és kreatív területeit. Molnár Eszter a stratégiáért, Koralewsky Márk a technológiai háttérért felel, Kocsis Petra készíti a felhasználói felületet és a designt, míg Foltin István szövegíróként erősíti a csapatot.

A csapatok a fesztivál szerdai napján prezentálják majd megoldásaikat a Cannes Lions interaktív színpadán, ahol adatelemző szakemberekből, nonprofit szervezetek képviselőiből és az iparág top kreatívjaiból álló zsűri választja majd ki a győztest. A legjobb 3 prezentációval péntek délelőtt a világ legnagyobb kreatív színpadán is találkozhatunk a cannes-i Fesztiválpalotában.

A szervezők vállalták, hogy a 6 döntős koncepció közül legjobbnak ítélt munkát 2019. szeptember 30-ig megvalósítják, így a nyertesek a szakmai elismerés mellett egy nemzetközi kampányban való részvétellel is gazdagodhatnak.

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben