Hirdetés

Nemzetközi díjat nyert a magyar edutech startup

A Xeropan idén nyáron elnyerte az egyik legnevesebb, oktatóprogramokat bíráló szervezet, az amerikai Tech Breakthrough szerint a világ legjobb “Learning Relationship Management”, avagy Interaktív Tanulást Támogató rendszere díjat. Kategóriájában egyedüliként olyan cégek mellett győzedelmeskedett, mint a Lenovo, Busuu és Discovery Education.

A debreceni Xeropan az MFB csoporthoz tartozó Hiventures növekedési befektetési programjából kapott tőkefinanszírozásnak is köszönhetően fejlesztette ki digitális oktatási platformját, melynek díjnyertes tananyaga több helyen is bizonyított az utóbbi időben. A járvány idején azzal is támogatta a digitális oktatást, hogy ingyenessé tette PRO funkcióit az iskolák számára, melynek köszönhetően az Oktatási Hivatal a tanulást támogató hasznos anyagok között tüntette fel honlapján.

Az alkalmazás hatékonyságát a tanításban – idén tavasszal – a Szegedi Egyetem professzora, Dr. Thékes István által vezetett kutatás is alátámasztotta.

Az Androidon, IOS-en és számítógépeken is elérhető app a legmodernebb pedagógiai eszközöket használva 15 nyelven tanít angolul. Különlegessége, hogy egy izgalmas történet keretein belül valósítja meg a tanítást, teletűzdelve érdekes videókkal és részletes nyelvtan magyarázatokkal. Mesterséges intelligenciával rendelkező chatbotjaival eközben a tanulók magabiztosan gyakorolhatják a beszélgetést. A platform nemrég egy teljes dizájnváltáson is átesett, ezzel áttekinthetőbbé és vizuálisan modernebbé téve arculatát.

A díj apropója a szeptemberben induló Xeropan Classroom is, melynek segítségével a fizikai tankönyveket helyettesíthetik a tanárok. Itt a Xeropan teljes tananyagát felhasználhatják és testre szabhatják a diákok számára, miközben részletes információkat kapnak fejlődésükről, személyre szabottabbá és hatékonyabbá téve ezzel a tanítást.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások