Nem kell többé készpénz az iskolában

Komoly előrelépést hozhat a pénzügyi tudatosságra nevelésben a jelenlegi iskolai tanév kezdetével a Pénzügyminisztérium, az MNB Pénziránytű Alapítványa, a Mastercard és megbízása alapján a Deloitte közös munkájával elindított Készpénzkímélő Iskola program.

A Mastercard által elindított kezdeményezés keretében a tanév elején elvégzett felmérés szerint a diákok jelentős részének már e programot megelőzően is volt és van lehetősége arra, hogy készpénzmentesen fizessen, és a szülők is szívesen váltanak a kényelmesebb módszerre.

Eddig sosem látott ütemben jelennek meg és turbulens módon fejlődnek az új technológiai megoldások, amelyek formálják, átalakítják a pénzügyeinket, számos olyan lehetőséget biztosítva számunkra, amelyet korábban el sem tudtunk volna képzelni, de mégis, sokan vannak még, akik nem élnek velük.

Ezzel párhuzamos folyamat a készpénzmentes fizetés gyorsuló térhódítása. Az általános nemzetgazdasági hasznossága mellett előnyei az egyén szintjén is megjelennek: a pénzügyi folyamatok transzparensebbé, egyszerűbben nyomon követhetővé és kevésbé költségessé válnak használatuk következményeként. Az, hogy a szülők otthon hogyan kezelik a pénzt, jelentős hatással van a következő generáció pénzügyi kultúrájának alakulására is.

De a gyerekek nemcsak otthon, hanem az iskolában, tanműhelyben, kollégiumban, szórakozóhelyeken, vagy akár a buszon ülve is megtapasztalhatják, hogy a pénz hányféle formában része az életüknek. Bár nagy szerepe van az otthonról hozott mintáknak, sokat számít az is, hogy mit látnak a kortársaiktól, a tanáraiktól, más felnőttektől. A legjobb (és legmaradandóbb) információ-szerzési mód mégis a gyakorlás, a megtapasztalás, a pénzügyi döntések tudatos, egyéni meghozatala. Ebben jelenthet komoly előrelépést a Készpénzkímélő iskolák program, amely 15 középiskolákban pilot jelleggel megteremti a készpénzkímélő fizetési megoldások használatának a feltételeit. Az új fizetési lehetőségek az egész család számára előnyöket kínálnak, egyben tudatosabbá tehetik a pénzről való gondolkodást mind a gyerekek, mind a szülők oldalán.

A programban résztvevő iskolák büféjében a projektnek köszönhetően már POS terminálok segítségével is lehet fizetni.

A gyerekek használhatnak bankkártyát, vagy akár más, fizetésre alkalmas eszközt, például mobiltelefont, „okos” karkötőt is. A program keretében végzett felmérés alapján a tanulók többségének erre van is lehetősége, sőt késztetése is. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy a vizsgált városokban sok középiskolás diák már ma is rendelkezik bankszámlával és valamilyen elektronikus fizetésre alkalmas eszközzel (döntően bankkártyával). Várható, hogy minél többen próbálják ki a készpénzmentes fizetés valamely formáját, és tapasztalják meg ennek az egyszerűségét, gyorsaságát, annál többen fogják majd azt az igényt megfogalmazni a szüleiknek, hogy a jövőben nekik is inkább elektronikus formában adják a zsebpénzt. A felmérés rámutatott arra is, hogy a válaszadó diákok kártyahasználati gyakorisága követi a más kutatásokból levezetett felnőtt kártyahasználati szokásokat: valójában kevesebbszer használják a kártyákat fizetésre, mint ahányszor erre ténylegesen lehetőségük nyílna. A készpénzkímélő fizetési módok terjedéséhez ezért láthatóan nemcsak a megfelelő technológiai infrastruktúrára van szükség, hanem pénzügyi nevelésre is.

A program a szülőket is célozza: az iskolai menza-befizetések esetében is lehetőség lesz elektronikus fizetésre, részben POS terminál segítségével, részben átutalással, illetve online felületen kártyás vásárlással. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülők döntő többsége nagyon gyorsan, gyakorlatilag már az elektronikus fizetési rendszer kiépítését követő első hónapban áttér az elektronikus fizetésre. A program keretében végzett kutatások és szakmai egyeztetések azt is felszínre hozták, hogy már léteznek – egyébként világszínvonalú – magyar fejlesztések, amelyek kifejezetten ebben a szegmensben támogatják az elektronikus fizetéseket.

Maguk az iskolák is elektronizálhatják a pénzügyi folyamataikat, hiszen például a tornaterem, az udvar, a tantermek bérbeadása során alkalmazhatnak olyan jellegű online megoldásokat, amelyek a lakásbérbeadás kapcsán már meghódították a világot. Ezen szoftverek egyik legfontosabb jellemzője a teljesen transzparens, elektronikus pénzmozgás, amelynek segítségével a bérbeadó szinte azonnal a pénzéhez jut, miközben mentesül a készpénzkezelés költségeitől és kockázataitól. A program egyik nagy eredménye, hogy az egyik indító szakmai konzultációból ötletet merítve egy hazai szakképzési centrumban már ki is fejlesztettek egy kifejezetten az iskolai szabad kapacitások (elsősorban tantermek, tornaterem) bérbeadását segítő kísérleti internetes platformot, amely hamarosan megkezdheti a működését.

„A Készpénzkímélő Iskolák projekt egészen a tanév végéig tart, fókuszálva a programban résztvevő iskolák tanulói, szülői és diákjai felé folytatott erőteljes szemléletformálásra, illetve a megkezdett készpénzkímélő megoldások használatának erősítésére. A tanév végével újabb kutatás készül, mely a projekttagok reményei szerint már mutathatja a pilot projekt erőfeszítéseinek pozitív eredményeit a bevont középiskolákban, melyek alapján akár kormányzati intézkedések születhetnek, illetve a pénzügyi szereplőket is innovációra késztetik, hogy a jövő generációja a készpénzmentes megoldások aktív használói legyenek” – mutatott rá Kenyeres Kinga, a Deloitte kormányzati tanácsadási terület igazgatója.

„Sikerült a közoktatás hétköznapi élethelyzeteiben beazonosítani azokat a pontokat, amelyeken az elektronikus fizetés lehetőségének megteremtése nemcsak egy korszerű vásárlási mód előtt nyit teret, hanem kényelmével, biztonságával, költségmegtakarításával, átláthatóságával modernizálja a tanulók és a diákok környezetét, egyben emeli és javítja a pénzügyi tudatosságukat.”

“A program legnagyobb tanulsága talán mégis inkább az, hogy a munka itt nem állhat meg, mivel nagyon sok más területe van még a társadalmi-gazdasági életnek, ahol az elektronikus megoldások tudatos és körültekintő bevezetése, a pénzügyi tudatosság fejlesztése érdemben javíthatja mindannyiunk életminőségét” – emelte ki Kenyeres Kinga.

Elon Musk szerint egy majon az agyával irányította a számítógépet

Ma hajnalban – ugyan kis csúszással – de megtörtént a várva várt élő tájékoztató, amit Elon Musk ambiciózus agyi-számítógépes interfész cége, a Neuralink tartott. Kiderült, hogy olyan eszközön dolgoznak, amely lehetővé teszi a számítógépek és a telefonok irányítását közvetlenül az emberi agy által. A tájékoztatót Elon Muskon kívül a Neuralink elnöke, Max Hodak nyilatkozott.

Bővebben

Apple Pay már Revolut rajongóknak is

Az Apple Pay a Revolut ügyfelei számára egyszerű, biztonságos és privát fizetésre ad lehetőséget boltokban, mobilapplikációkban és online felületeken az Apple eszközeinek használatakor. Az Apple Pay-jel bonyolított fizetési tranzakciók gyorsabbak, mint a hagyományos bank-, vagy hitelkártyás, illetve egyéb fizetési módok, és lehetővé teszik az érintés nélküli fizetést is az iPhone, Apple Watch eszközökön, vagy a

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások