Hirdetés

Nem csak a 20 éveseké a startup világ!

A startupperek nagy példaképeinek sikertörténetei legtöbbször úgy kezdődnek, hogy „és akkor egyetemen a haverokkal alapítottak egy céget”… Ezen sztorik alapján pedig talán azt gondolhatjuk, hogy a startup és a cégalapítás a fiatalok huncutsága – azonban a statsztikák más képet festenek!

Bill Gates 19 évesen indította el a Microsoftot, Steve Jobs 21 évesen az Apple-t, Zuckerberg 19 évesen a Facebookot, Larry Page and Sergey Brin 25 évesen a Googlet. Jerry Yang and David Filo 26 és 28 évesen a Yahoot, David Karp 21 évesen a Tumblrt. De nem lehet, hogy csak azért ismerjük ezeket az üzletembereket, mert meglepő, hogy ennyire fiatalon, az egyetemet is otthagyva vágtak bele életük vállalkozásába? Ha szisztematikusan vizsgáljuk az adatokat, akkor más képet kapunk: a sikeres startupok alapítói átlagosan 45 évesek – derül ki a Qubit által feldolgozott tanulmányból.

Pierre Azoulay (MIT), Ben Jones (Northwestern), Danny Kim (MIT) és Javier Miranda (US Census Bureau) 2.7 millió cégalapító adatait dolgozták fel áprilisban megjelent műhelytanulmányukban(közérthető angol nyelvű összefoglaló itt). Az alapítók átlagos életkora 42 év, de persze cég egy kávézó vagy egy mosoda is, nem csak a Snapchat (alapítók: Evan Spiegel, 21 és Bobby Murphy, 23) meg az Instagram (alapitók: Mike Krieger, 24 és Kevin Systrom, 27). A leggyorsabban növekvő cégeket még ennél is idősebbek alapítják: a legdinamikusabb 1 ezreléket (1000-ből 1 céget) átlagosan 45 évesek.

2.7 millió egy ezreléke 2700 cég, vagyis a legismertebb cégekhez képest nem is olyan széles kör. Ismered például a LinkedInt 35 évesen megalapitó Reid Hoffmannt? Jó, azért a 35 sem 45, és ha random keresed az általad ismert cégek alapítóit, ahogy én is tettem, akkor azért nem annyira könnyű szépkorú vállalkozókra bukkanni.

Jeff Bezos 30 évesen alapította az Amazont, a PayPal legidősebb alapítója a 31 éves Peter Thiel volt a 23 éves Max Levchinnel, Luke Nosekkel és Ken Howeryvel közösen.

A kulcs azonban az lehet, hogy a legtöbb gyorsan növekvő és sikeres cégről soha nem is hallottál: hányat ismersz a Fortune 100 leggyorsabban növekvő cég listájáról?

Mondhatnád, hogy az idősebb vállalkozók biztos unalmasabb cégeket alapítanak, kombájnokat és kukásautókat gyártanak, a tech a fiatalok terepe.

Az igazság az,hogy a mobil telekom, a szoftver és más teches iparágak a legfiatalabbak: itt átlagosan 39-41 évesek az alapító anyák és atyák.

Eközben a gáz- és olajcégeket meg a vegyipari monstrumokat átlagosan 47-51 éves vállalkozók indítják be. De úgy tűnik, még a techiparban sem csak egyetmisták ötletei valósulnak meg. Egyébként nem csak az átlagos olvasók, de a techipari szaklapok is a fiatalabb startupperek hívei: átlagosan 31 évesek nyerték el a TechCrunch díjait, és sokkal alacsonyabb átlagéletkorú alapítók cégeibe szállnak be a nagy kockázatitőke-alapok.

A szerzők szerint úgy tűnik, hogy a fiatalok kreativitását és kockázatvállaló képességét jól kompenzálja az idősebbek tapasztalata.

Akik több mint három évet töltöttek egy iparágban, akár kétszer olyan sikeresen alapítanak céget a szektorban.

Forrás: https://qubit.hu/2018/07/16/startupok-foldje-vennek-valo-videk

Egyre élesebb a verseny a magas színvonalú AI-szakemberekért – a Microsoft és az ElevenLabs is új szakemberekkel erősíti csapatát

Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?

Bővebben

Nagy lehetőség van a magyar startupokban arra, hogy gyorsan nemzetközi szintre emelhessék a technológiájukat – mondja Pierre Martensson, a Scale Factory alapítója

A Scale Factory nem az USA-ba, hanem az ázsiai és csendes-óceáni piacokra akarja kilőni a CEE régió startupjait és scaleupjait. De miért pont oda? Mire kell figyelned, ha kelet felé akarsz terjeszkedni, és mivel kell rendelkezned, ha a Scale Factory segítségével akarsz külföldön skálázódni? Ezekről kérdeztük Pierre Martenssont, a Scale Factory alapítóját és ügyvezető partnerét.

Bővebben

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

„There is great potential in Hungarian startups to quickly elevate their technology to an international level,” says Pierre Martensson, founder of The Scale Factory

The Scale Factory aims to launch scaleups from the CEE region into the Asian and Pacific markets rather than the U.S. But why there? What should you consider if you want to expand eastward, and what do you need to have in place if you want to scale internationally with The Scale Factory’s support? We

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben