Hirdetés

Négy magyar csapat mutatkozott be Németországban

Az elmúlt napokban a Startup Campus részt vett a Venture Forum Neckar által szervezett „Industry 4.0 – Startups meets hidden Champions” nevű befektetői fórumon. A delegáció 4 innovatív magyarországi startup vállalkozása a kiállítási stand mellett, a színpadon is lehetőséget kapott, hogy meggyőzze a mintegy 120 fős befektetők és vállalati döntéshozókból álló közönséget az innovatív technológiák piacképességéről.

A Bechtle AG, Németország legnagyobb független informatikai rendszerintegrátora és Európa vezető informatikai e-kereskedelmi szolgáltatója biztosította az esemény helyszínét, ahol egy kiállítási és egy konferencia részleg is helyet kapott. A Bosch Ventures és a Sigloch a jövőbeli perspektívákat és a potenciális beruházásokat keresve képviselték magukat a rendezvényen.

Összesen 23, többségében német vállalkozás mutatta be megoldásait 8 perces és 90 másodperces pitch prezentációk keretében. A magyar résztvevő csapatok között szerepelt az Aeriu, mely drónokkal segíti a nagy raktárak készletgazdálkodását, az AXS Motion System megoldása, mely viselő szenzorokkal biztosítja a szerelősorok és munkaállomások, digitális ergonómiai kiértékelését. A Pozi.Tech, mely a gyártással kapcsolatos eszközök valós idejű lokalizálásával digitalizálja a termelési és ellátási lánc logisztikai folyamatait, valamit az az autógyártók számára moduláris automatizálási megoldásokat kínáló SFI Engineering.

A Startup Campus 2018. szeptemberben indítja Ipar 4.0 portfólióját, melynek keretében egy részletesen felépített, 1 éves időtartamú üzletfejlesztési program biztosítja a piacra lepés feltételeit, valamint az együttműködés előrehaladását a németországi vállalatokkal.

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben