Hirdetés

Négy korai fázisú vállalkozással bővül várhatóan az OXO csoport portfóliója

Az OXO csoport 2021 januárjától újra várja érettebb cégek finanszírozása mellett korai fázisú innovatív vállalkozások jelentkezését is – a befektető csoport a tervek szerint legalább tíz ígéretes kezdeményezést keres a portfóliójába. A kihelyezések elindultak, az elmúlt időszakban már két innovatív vállalkozással jutottak el a befektetési megállapodás aláírásáig összesen 78,4 millió forint értékben. Legfrissebb fejlemény, hogy az OXO Labs inkubátor további két startupról hozott friss befektetési döntést, s a befektetéseket az év végéig folyósítani is tervezi.

Az OXO Labs inkubátor idén januárjában nyerte el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal jóvoltából a Startup Factory pályázatot, melyből – önrészével kiegészítve – mindösszesen 357 millió forintot fektet be 2022 végéig minimum 10 korai fázisban lévő vállalkozásba. Mostanáig a BetMe Entertainment csapattal 42,4 millió forint befektetésről, a Vilhemp alapítóival 36 millió forintról történt meg a megállapodás.

A Vilhemp egy műanyagot helyettesítő alapanyagot fejlesztett ki, mely politejsav (PLA) és kenderrost keverékéből áll össze, így eredményezve egy természetes forrásokból származó, biológiai úton lebomló, újrahasznosítható és többször használatos anyagot. Ez az egyedülálló, saját fejlesztésű granulátum olyan, a közelmúltban az Európai Uniós normatíva szerint kivezetésre kerülő egyszerhasználatos műanyag használati tárgyak alternatív alapanyaga lehet, mint az Vilhemp által jelenleg is gyártott és forgalmazott evőeszközök és szívószál. Termékportfólió bővítésre és hőálló eszközök kifejlesztésére tervezik felhasználni az OXO által nyújtott befektetést.

A BetMe Entertainment csapata az esport piac globális növekedési tendenciáihoz csatlakozik fejlesztésével, mely a casual gamerek (alkalmi játékosok) játékidejének monetizálását, valamint számukra közösségi platform létrehozását tűzte ki célul, elsősorban tranzakció alapú árazást alkalmazva. Ez azt jelenti, hogy az online, többjátékos módot támogató, elsősorban okostelefonon (későbbiekben PC-n és konzolokon) működő játékoknál oldja meg a téttel való játékot, így bevételt biztosítva a professzionális esportolók mellett az alkalmi játékosoknak is, akik a BetMe platformján saját követőbázist is építhetnek a megosztható tartalmaknak köszönhetően.

A legutóbbi döntése alapján az OXO csoport a fentieken túl további két korai fázisban lévő innovatív technológiai vállalkozással kíván befektetési megállapodást kötni. Így sikeres tárgyalások és megállapodás esetén várhatóan még az idei évben a Briefly és a Astodi csapatokkal bővül a portfólió.

A szabadúszó platformként indult, majd a piaci igényekre reagálva szabadúszó menedzsment szoftverré alakult Briefly missziója a munkaerőpiac átláthatóbbá és hatékonyabbá tétele. A Briefly Business B2B megoldás segíts égével az innovatív cégek saját online szabadúszó bázist építhetnek. A szoftver lehetővé teszi a hosszútávú kapcsolatok kiépítését megbízható, tehetséges szabadúszókkal, sőt nem csak a megfelelő szabadúszók megtalálását és szűrését, de integrációjukat is segíti a szoftver. A csapat célja, hogy folyamatosan bővülő szabadúszó bázisukkal a legnagyobb vállalatok és reklámügynökségek hatékony működését segítsék nem csak itthon, de nemzetközileg is.

Az Astodi a tartalomgyártókat segíti a helyigényes nagyformátumú fájlok kezelésében egy online médiamunkafolyamat-eszközkezelő és együttműködést elősegítő megoldással. Azon iparági szereplők részére jelent ez megoldást, melyek nagy mennyiségű médiatartalmat gyártanak, például videóstúdiók, hírgyártó vállalatok, filmesek. Az Astodi innovációjával minőségében, és ezáltal méretében csökkentett fájlként oszthatják meg alkotásaikat egymással vagy a külső megrendelővel, valamint megfelelő címkézéssel önmaguk számára kereshető adatbázist hozhatnak létre. Tekintve a vizuális tartalmak fogyasztásának rohamos növekedését, és hogy egyre több félprofi tartalomgyártó is belép az iparágba, piacuk egyre növekszik, a nemzetközi terjeszkedést is tervezik.

Az OXO Labs szakértői csapata továbbra is elkötelezett az inkubációs szolgáltatások biztosítása és az általános vállalkozásfejlesztési ismereteik teljeskörű megosztása mellett. Az inkubátor a következő egy évben további közel 280 millió forintnyi befektetésről hoz majd döntést korai fázisú portfóliója növelése tekintetében, melyre a fent bemutatott cégeken túl további cégek jelentkezését is várja az OXO Labs weboldalán, iparági megkötés nélkül.

Új startup segíti a fiatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

A pécsi startup megkönnyíti az orvosok mindennapjait

Lezárult a zMed Zrt. által 2017-ben megkezdett fejlesztési projekt, melynek célja az volt, hogy megkönnyítse az orvosok mindennapjait, a hagyományos CT és MR felvételekből olyan innovatív 3D és AR képeket alkosson egy digitális mozgásrögzítésre alkalmas eszköz segítségével, amelyek segítik a kollaboratív munkát, legyen szó diagnosztikáról vagy éppen műtéti tervezésről.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások