Hirdetés

Nagy visszatérők a világ legértékesebb márkáinak listáján

Az Interbrand minden évben megosztja a világ száz legértékesebb márkáját bemutató listáját, amit a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az Apple vezet. A rangsorban szereplő brandek összértéke 2130 milliárd dollár, ami 5,7 százalékkal több a tavalyinál.

Ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, ezúttal is a technológiai márkák uralják a rangsort, igaz vannak azért kisebb meglepetések. Az Apple első helye, illetve a Google második pozíciója szinte már papírformának számít, ahogyan az utóbbi időszak teljesítményre alapján az sem meglepő, hogy az Amazon lett a harmadik. A TOP10-ben egyébként 5, míg az első 20-ban 11, a technológiai szektort képviselő brand található. Érdekesség, hogy a tavaly még 9. Facebook ezúttal már csak a 14. pozíciót szerezte meg, 12 százalékkal esett a márka értéke egy év alatt.

A TOP10-ben a technológiai szektor mellett egyedül az autóipar tud felmutatni két képviselőt, a Toyota és a Mercedes került be a szűk elitbe. A legértékesebb médiamárka nem meglepő módon a Disney, 44,35 milliárd dolláros értékkel, viszont még ennél is érdekesebb, hogy a brand értéke egy év alatt 11 százalékkal erősödött.

Az Interbrand összesítése alapján egyébként úgy tűnik, kedvező időszakot tudhatnak maguk mögött a legismertebb márkák, a listán szereplő brandek negyedénél 10 százaléknál is nagyobb volt a márkaérték növekedés. A legjobban ebből a szempontból a Mastercard teljesített 25 százalékos fejlődést értek el, ezzel a tavalyi 70. pozícióból idén a 62. helyre ugrottak előre.

A rangsor új szereplői között olyan ismert brandek találhatók, mint az Uber, ami a 87. helyen debütált és a LinkedIn, ami a 98. pozíciót szerezte meg. Visszatért a százas listára a Dell is, ráadásul egyből a 63. helyen.

A világ legértékesebb márkái

Forrás: Interbrand

(milliárd dollár)

1. Apple 234,24

2. Google 167,13

3. Amazon 125,26

4. Microsoft 108,85

5. Coca-Cola 63,37

6. Samsung 61,09

7. Toyota 56,25

8. Mercedes 50,83

9. McDonald’s 45,36

10. Disney 44,35

(Foto: https://twitter.com/tim_cook)

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben