Hirdetés

Mutatjuk milyen fizetésekre számíthatsz, ha startuphoz szegődsz dolgozni

A hazau startupok a korábbi sztereotípiákat lerombolva már nem csak programozókat keresnek. Kulcsfontosságú a jó sales team, a HR-es feladata is, így ilyen szakembereket is keresnek. Sőt, valahol még boldogság manager is helyet kap! Az xLabs friss kutatása azt mérte fel, melyek a leggyakrabban megjelenő nem-informatikai pozíciók és mekkora fizetéseket kínálnak a cégek az ilyen jelölteknek.

A mintegy 50 startup cég között végzett felmérésből kiderült, hogy a nem informatikai munkák öt terület köré csoportosulnak: értékesítés, marketing, ügyfélszolgálat, hr, üzleti elemzés/döntéstámogatás. Minden pozícióra igaz: valamilyen szintű informatikai affinitás szükséges hozzá. A startup cégek szeretik belülről kinevelni az utánpótlást, a piacról elsősorban rutinosabb 3-5 éves szakmai múlttal rendelkező jelölteket keresnek. Olyanokat, akik az első naptól értéket tudnak teremteni.

Milyen esélye van egy magyar ötletnek külföldön?

Az xLabs azt is megkérdezte a cégektől, milyen csatornákon találják meg új munkatársaikat. A legerősebb eszköz a dolgozói ajánlás, de a közösségi média is remek csatorna erre a megkérdezettek szerint.

Havi bruttó alapbérek a következőek szerint alakulnak:

  • Értékesítési vezető: 1 000 000 – 1 200 000
  • Sales executive (5 év tapasztalat): 500 000-700 000
  • Értékesítés támogató (presales): 250 000-300 000
  • HR vezető (5 év tapasztalat): 650 000-750 000
  • Recruiter (3 év ügynökségi múlttal): 450 000 -700 000
  • Social media manager (min. 3 év tapasztalat): 500 000-650 000
  • Content writer (tartalomíró): 300 000-350 000
  • Üzleti elemző (3 év tapasztalat): 450 000-650 000
  • Ügyfélszolgálatos (csak angol nyelvtudással): 250 000-350 000
  • UX designer (felhasználói élménytervező, min. 2-3 év tapasztalat): 530 000 000-590 000
  • UX researcher (min. 2-3 év tapasztalat): 500 000-600 000
  • Adatelemző (data scientist 1-2 év-5-6 év): 480 000-750 000
  • Boldogságmenedzser (mood manager): 280 000-400 000

A fizetési adatok olyan startup cégekre vonatkoznak, amelyek átestek legalább egy kör tőkebefektetésen, pénzügyi mérlegük pozitív. Ők akár a nagy multiktól is képesek elhozni a tapasztalt szakembereket. A gyakorlat és a tapasztalat általában alapkövetelmény.

Egyre élesebb a verseny a magas színvonalú AI-szakemberekért – a Microsoft és az ElevenLabs is új szakemberekkel erősíti csapatát

Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?

Bővebben

Nagy lehetőség van a magyar startupokban arra, hogy gyorsan nemzetközi szintre emelhessék a technológiájukat – mondja Pierre Martensson, a Scale Factory alapítója

A Scale Factory nem az USA-ba, hanem az ázsiai és csendes-óceáni piacokra akarja kilőni a CEE régió startupjait és scaleupjait. De miért pont oda? Mire kell figyelned, ha kelet felé akarsz terjeszkedni, és mivel kell rendelkezned, ha a Scale Factory segítségével akarsz külföldön skálázódni? Ezekről kérdeztük Pierre Martenssont, a Scale Factory alapítóját és ügyvezető partnerét.

Bővebben

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

„There is great potential in Hungarian startups to quickly elevate their technology to an international level,” says Pierre Martensson, founder of The Scale Factory

The Scale Factory aims to launch scaleups from the CEE region into the Asian and Pacific markets rather than the U.S. But why there? What should you consider if you want to expand eastward, and what do you need to have in place if you want to scale internationally with The Scale Factory’s support? We

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben