Automatizált precíziós alkatrészeket gyártó startupot, az AI-megoldások biztonságos használatát és AI-asszisztenseket bevezető céget, sőt, még egy főzni tudó robotot is megalkottak az egykori OpenAI-alkalmazottak.
Amint arra Kerek István AI üzletfejlesztési szakértő és a ChatGPT magyarul Facebook-csoport alapítója korábban rámutatott: az OpenAI hatalmas előrelépést jelentett a mesterséges intelligencia történetében azzal, hogy 2022-ben a ChatGPT 3.5-ös szériájával elérhetővé tette az AI-t a széles tömegek számára is, és radikálisan lecsökkentette a technológia használatához szükséges belépési szintet.
Az, hogy mekkora lehetőség van a mesterséges intelligenciába, és azon belül is most már a generatív AI-ba, a befektetői oldal is visszaigazolja:
a Dealroom adatai szerint 2022-23 között a generatív mesterséges intelligenciába való befektetési összeg globálisan megsokszorozódott a korábbi évekhez képest, és elérte a 25 milliárd dollárt.
Maga az OpenAI mint a ChatGPT megalkotója és a generatív AI egyik zászlóshajója a 2015-ös alapítása óta már 69 befektetőt győzött meg arról, hogy érdemes beléjük tőkét invesztálni, köztük a Microsoftot, ami elképesztő méretű, 10 milliárd dolláros befektetéssel szállt be a cégbe. Mindeközben a globális vállalat most már közel háromezer főt foglalkoztat,
cégértékelése pedig elérte a 90 milliárd dollárt is. Az AI-vonat pedig nem áll meg: az OpenAI legújabb, GPT-4o modelljének mobilapplikációja idén júliusban rekord hónapot hozott: a nettó bevétel 28 millió dollár volt.
Ilyen eredmények után érdemes figyelemmel kísérni az OpenAI alumni tevékenységét: a Sifted szedte össze azokat az egykori OpenAI alkalmazottakat, akik Európában kezdtek bele új projektbe, miután eltávoztak az amerikai vállalattól. (Azokkal nem foglalkoztak, akik gyakornokként vagy szabadúszóként jelentek meg az OpenAI-ban.)
Jonas Schneider projektje, a Daedalus
A németországi Karlsruhei Technológiai Intézetben informatikus végzettséget szerző Jonas Schneider az OpenAI egyik első mérnöke volt. 2016 áprilisától 2019 augusztusáig társalapítója és vezetője volt a vállalat robotikai csapatának, amely a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia kutatását fejlesztette úgy, hogy a gépek interakcióba tudjanak lépni a fizikai világgal. Ennek eredményeképp alkottak meg egy robotkezet, ami képes volt a Rubik-kocka kirakására, és más tárgyakkal is fizikai interakcióba tudott lépni.
Jonas Schneider a kép jobb oldalán, fehér pulcsiban új projektje, a Daedalust munkatársai körében. Forrás: Daedalus / LinkedIn
Jonas nem sokat pihent, miután ott hagyta az OpenAI-t: 2019 novemberében már Karlsruheben meg is alapította új startupját, a Daedalust, ami
automatizálva képes megépíteni és gyártani számos iparág egyedi, precíziós alkatrészeit, az orvosi eszközöktől kezdve, a repülőgépek alkatrészein és a félvezetőiparon keresztül, egészen az energiaiparig.
A startup pedig sikeres: idén februárban 21 millió dolláros Series A befektetést jelentettek be az NPG Capital vezetésével, amihez csatlakoztak befektetők a Khosla Ventures-től és az Addition VC-től.
Margaret Jennings az OpenAI után is a mesterséges intelligencia területén maradt
A menedzsmentből és mérnöki tudományokból a UCL-en mesterdiplomát szerző Margaret Jennings fél évig dolgozott az OpenAI-nál 2022 augusztusától. Feladata az volt, hogy a mesterséges intelligenciát a hétköznapokban használhatóvá tegye, és ügyeljen arra, hogy az AI mindenki javát szolgálja.
Margaret Jennings ma már az OpenAI európai versenytársánál dolgozik, de előbb még társalapított egy saját startupot. Forrás: Margaret Jennings / LinkedIn
Alig egy hónapra rá, hogy 2023. januárban ott hagyta az OpenAI-t, az olaszországi Velencében társalapítója lett a Kindonak, ami
B2B alapon abban segít az ügyfeleknek, hogy a cég és a munkatársak számára is biztonságosan tudját bevezetni és alkalmazni a különböző AI-megoldásokat.
Maga Jennings egyébként már nem dolgozik a Kindoban: idén termékvezetőként csatlakozott az OpenAI francia riválisához, a Mistral AI-hoz.
Stanislas Polu AI-asszisztensekben találta meg a számítását
A szoftvermérnök Stanislas Polu 2019 szeptemberétől két évig dolgozott az OpenAI-nál kutatómérnökként. Ez idő alatt a nagy nyelvi modellek matematikai következtetési képességeit kutatta.
Stanislas Polu egy 2013-as francia konferencián. Forrás: dotConferences / Flickr via François Tancré / Eventpixr
Polu 2022. szeptemberben lett társalapítója a párizsi Dust startupnak, ami
B2B alapon AI-asszisztenseket hoz létre ügyfelei számára a nekik szükséges összes tudással, hogy megkönnyítse a mindennapi munkát.
Befektetőik között van olyan nevek vannak, mint a Sequoia Capital, a Seedcamp és a Connect Ventures – tőlük idén júliusban 15 millió eurós Series A befektetést kapott a startup.
Shariq Hashme megkönnyítené a vásárlóinak a háztartási munkákat
A villamos- és elektronikai mérnökként a Marylandi Egyetemen végzett Shariq Hasme 2017. januártól szeptemberig volt az OpenAI technikai személyzetének tagja. Elsősorban a vállalat DotA projektjén dolgozott, ahol egy AI-t tanítottak be a Dota 2 online játék olyan magas szintű használatára, hogy képes legyen legyőzni az embert.
Hasme 2021 februárjában, Londonban alapította meg a robotikával foglalkozó startupját, a Prosper Robotics-ot, ami 2025-ben tervezi piacra dobni első termékét, az Alfie nevű robotot.
Alfie a háztartás hasznos tagja lehet a jövőben: képes lesz önműködően reggelit készíteni, megágyazni, valamint kimosni a ruhákat.
An early timelapse video of Alfie, the general purpose teleop robot we’ve been building at @prosper
Here it cleans a kitchen table, wipes the surface, rinses dishes in the sink before placing them in the dishwasher, throws trash, and puts other items away. pic.twitter.com/445vVCMEq6
— shariq (@shariq) May 8, 2023
NYITÓKÉP: Sanket Mishra / Pexels