Hirdetés

Musk maga hozza vissza a pokolból a Teslát

Míg korábban a gyártás poklában kellett helytállnia a Teslának, addig mostanra a kiszállítási és logisztikai feladatok okoznak problémákat számukra.

Elon Musk, a cég vezére mindezt egy Twitter-üzenetében ismerte el korábban:

„Sajnálom, a gyártás pokla után a kiszállítás és logisztika pokla vár ránk, de ez a probléma sokkal könnyebben kezelhető. Nagyon gyorsan haladunk. Rövidesen megoldást találunk rá!”

Most kiderült, pontosan milyen megoldásban is gondolkodik Musk: saját maguk fogják kiszállítani autóikat. Az új tevékenységgel kapcsolatban a Tesla vezére elmondta, már a hétvégén megkezdték annak felépítését, hogy enyhítsék a vállalatra nehezedő nyomást.

Muskra és a Tesla csapatára egyébként abszolút jellemző, hogy igyekeznek mindent házon belül fejleszteni, megoldani: elég csak a saját hajtásláncra, vagy éppen az önvezető technológiára gondolni. De akkor sem estek kétségbe, amikor a gyártás minél nagyobb automatizálására törekedtek, egyszerűen felvásárolták a német Grohmann Engineeringet, amelyet mostanra át is neveztek Tesla Grohmann Automationre.

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben