Hirdetés

Mit vesz figyelembe a tudatos munkavállaló?

Abban talán semmi meglepő nem lenne, ha azt mondanánk a fizu. Az elvárások azonban ma már ennél összetettebbek. A tudatos munkavállalók figyelembe veszik a cég pénzügyi stabilitását, technológiai hátterét, a kínált termék vagy szolgáltatás minőségét. Sőt, az sem mindegy, hogy a munkáltató mennyire környezettudatos!

A munkahelyválasztást befolyásoló három legfontosabb tényező nem változott az elmúlt években, hiszen a kutatások szerint a fizetés továbbra is a leghangsúlyosabb, amit a kellemes munkahelyi légkör és a hosszú távon biztos állás követ. Emellett évről évre nő az időmegtakarítási, illetve az etikai szempontok szerepe, mint például a munka-magánélet egyensúlyának biztosítása, a munkahely elhelyezkedése, a cég által képviselt környezetvédelmi és a társadalmi felelősségvállalás, valamint a szolgáltatások, termékek minősége. Az is ismert, hogy azok a munkavállalók, akiknek beleszólásuk van abba, hogy mikor, hol és hogyan dolgoznak, nemcsak elégedettebbek, de jobb eredményeket érnek el az innováció és a munkateljesítmény szempontjából is.

„A K&H-nál dolgozó közel 4000 munkatársunk és a hozzánk évente pályázó sokezer jelölt visszajelzései alapján egyértelműen látható, hogy sem a leendő, sem a meglévő munkatársak nem csupán egy fizetési csekkel azonosítják munkahelyüket, és a munkahellyel kapcsolatos elvárásokban egyre inkább jellemző a tudatosság. A munkavállalók ma már számtalan olyan szempontot figyelembe vesznek, mint a cég hosszú távú, stabil, környezettudatos működése, a kellemes vállalati kultúra vagy a fejlett technológiai háttér. Jó példa erre az otthoni munkavégzés, a home office lehetősége vagy a kerékpárbarát munkahely, amikre már az állásinterjúnál is rákérdeznek. Emellett nő a kisgyermekes munkavállalókat segítő családbarát munkahelyek iránti kereslet is” – hívta fel a figyelmet Végh József, a K&H HR igazgatója.

Nem a kor számít, hanem az élethelyzet

Habár a munkaerőpiaci trendeket gyakran a fiatal generációk megjelenésével és az ő változó igényeikkel magyarázzák, valójában inkább az olyan általános jelenségek hajtják, mint az azonnal elérhető információk és visszajelzések, a digitális eszközök kényelmes használata vagy az önmegvalósítás előtérbe kerülése. Ezeket az elvárásokat kell a munkakörnyezetbe is beépíteni, azaz rugalmas, mobil munkavégzést, valamint egyéni fejlődési lehetőséget kell biztosítani a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése mellett. „A legnagyobb igény egyértelműen a home office iránt van, amit a munkavállalóink közül jelentős számban vesznek már igénybe. Legnagyobb pozitívuma egyértelműen az utazási idő megspórolása, ami egy budapesti dolgozó esetében napi 2 óra is lehet. Ezzel együtt az otthoni munkavégzés az irodai környezetet is befolyásolja, hiszen ugyanabban a munkatérben egyszerre kevesebb munkatárs dolgozik, így kényelmesebb lehet a bent dolgozó kollégák számára is” – tájékoztatott Végh József.

„Azt is látni kell, hogy számtalan olyan élethelyzet tipikussá vált, mint például az egyedülállók, a gyermeküket egyedül nevelő szülők vagy az aktív nyugdíjkorúak, amelyek más-más munkavállalói igényeket teremtenek. Az a munkavállaló, aki kreatív munkahelyről, a világot jobbá tevő munkáról álmodik, a gyermeke születésekor könnyen átértékelheti a fontossági szempontokat, és a stabil állás vagy a rugalmas munkavégzés kerülhet előtérbe. Meggyőződésem, hogy a generációs különbségeknél ezért sokkal nagyobb hatása van az életszakaszoknak, amihez a munkáltatónak is igazodnia kell. Az eredmények magukért beszélnek, hiszen a K&H-nál többek között a gyermekbarát irodának és a kismamák visszatérését támogató programnak köszönhetően 85% a visszatérő kismamák aránya” – mondta el a HR vezető.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben