Csak az elmúlt évben 50 új minisörgyárat indítottak Csehországban. A kézműves sörfőzdék száma 2017 végén már meghaladta a négyszázat.
A kilencvenes évek elején csak egyetlen cseh minisörgyár, a több száz éves múltra visszatekintő prágai U Fleku működött. Az elmúlt negyedszázad alatt országszerte majdnem félezer új minisörgyár alakult, közülük azonban több mint 40 megbukott és befejezte termelését.
Több minisörgyár termelése ugyanakkor már túllépte a 10 ezer hektolitert, ami a hatályos szabályozás szerint a minisörgyárak éves termelésének felső határa, s ezzel átkerült az ipari sörgyárak kategóriájába. Ezekből jelenleg negyvennyolc működik az országban. Az évi tízezer-hektoliteres termelésig a sörgyárak kedvezményesen adóznak.
„Jelenleg a minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés két százalékát, 0,3 százalékkal többet, mint 2016-ban. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg 10 százalék palackozva kel el főleg a nagy üzletláncokban” – közölte Jan Surán, a minisörgyárak szövetségének elnöke prágai sajtóértekezletén.
A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása 900-1000 hektoliter között mozog, ami általában egy-két közepes nagyságú vendéglő évi keresletét elégíti ki.
A minisörgyárak sörei iránti kereslet folyamatosan nő, aminek az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei. A minisörgyárak számára kedvező, hogy egyre több vendéglő rendel söreikből, s azokat különlegességként ajánlja vendégeinek.
Jan Surán elmondta: a szövetség azzal számol, hogy a minisörgyárak száma még legalább egy évtizedig emelkedni fog Csehországban. A minisörgyárak azt kérik a kormánytól, hogy csökkentse adminisztratív terheiket és egyszerűsítse adózásukat.
A cseh piaci szakértők szerint egy átlagos minisörgyár létrehozása ma mintegy 6-7 millió korona (70-82 millió forint) értékű beruházást igényel. Csehországban az utóbbi években az egy főre eső éves sörfogyasztás 143-145 liter körül mozog, ami a világon a legmagasabb.
Csehországban a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van, hiszen az 1948 előtt számos faluban, városban volt egy ilyen cég, akkoriban a hivatalos számuk ezer körül mozgott.
(MTI)