Hirdetés

Milyen területeken módosítja a digitalizáció a sportteljesítményt?

A digitalizáció nem csak a profik, de az amatőr sportolók teljesítményét is újraértékelte, új lehetőségeket teremtett. A technológia fejlődése az emberi test tökéletesítéséhez is hozzájárul, de kérdőjeles a gépek által elért sikerek valós értéke. A Magyar Telekom innovációs rendezvénysorozata, a MOST Fórum negyedik kerekasztal-beszélgetése a digitalizáció és a sport jövőjét kutatta.

A fizikai teljesítőképesség határait történelmünk kezdete óta feszegetjük, melynek során számtalanszor elhangzott már, hogy nincs tovább, elértük a maximumot. Felmerül azonban a kérdés: bekapcsolható az emberi testen a teljesítményoptimalizált mód? Szinkronizálhatjuk a pulzusunkat egy sokmagos processzor órajeléhez? Ma már tudjuk, hogy lehet digitális eszközökkel fokozni az emberi fizikum képességeit, azt azonban még meg kell fejtenünk, pontosan mire és hogyan használjuk ezeket a technológiákat. Emberek milliói válhatnak életerősebbé és egészségesebbé pusztán egyszerű okostelefonos appok használatával, ugyanakkor fontos része veszne el az életünknek, ha az állóképesség és az akaraterő ünnepe helyett, sporteseményeink mérnöki fejlesztések seregszemléjévé válnának.

Az ország vezető telekommunikációs szolgáltatójaként a Magyar Telekom több hazai és nemzetközi porondon is kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapatot támogat, melyek közül a Fradi idén szerezte meg 30. bajnoki címét, az FTC női labdarúgói idén kupagyőztesek lettek, a Telekom Veszprém pedig ismét magyar bajnok. A Most Fórum negyedik, május 30-ai szezonzáró kerekasztal-beszélgetésén tehát a vállalat két szívügye, a digitalizáció és a sport kapcsolata került terítékre. Az innovációs rendezvényen Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, Lukoviczki Réka „RobotGirl”, a Suhanj! Alapítvány önkéntese, Dörnyei Balázs, az FTC Női Labdarúgás vezetőedzője, dr. Irmai István egyetemi docens és Szabados Gábor sportközgazdász vitatták meg tapasztalataikat a témával kapcsolatban.

A sydney-i olimpián aranyérmet szerző Kovács Ágnes kiemelte, hogy

a technológia segítségével ma már akár hobbi-, akár élsportolók számára személyre szabott edzésterv is összeállítható,

illetve segítségünkre van a megfelelő étrend kialakításában, egyes enzimek szinten tartásában is. Az FTC női labdarúgó csapatának vezetőedzője, Dörnyei Balázs szerint a technikai eszközök az edzői munkában is jelentős változásokat hoztak. „A meccsek mély elemzéséhez nem elég a játékidő alatt átélt vizuális élmény, ennél sokkal alaposabb betekintést kaphatunk a digitális forrásokból. Különböző szenzorok és az általuk mért adatok segítségével ugyanis van lehetőség arra, hogy visszanézzük a játékosok teljesítményét, valamint az okoseszközök adatai az edzésre való felkészülésben is segítenek” – mondta a szakember.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Szabados Gábor sportközgazdász is, aki hozzátette:

“a digitalizáció a hatékonyabb sportszakmai munka mellett szervezeti változásokat is hozott, hiszen kitermelt egy új edzői generációt, és a számszerűsített adatok révén a sportmenedzsereknek is nagyobb rálátást biztosít az edzők munkájára.”

A Testnevelési Egyetem docense, dr. Irmai István a technológia megismerésének felelősségére hívta fel a figyelmet: „nagyszerű, hogy az okoseszközök hatására egyre többen mozognak, de azt is fontos lenne elsajátítani, pontosan miben lehet hasznunkra a digitalizáció, hogyan segíthet a teljesítményfokozásban, az eredményesség elérésében. Az okoseszközök ugyanis sokkal több adatot továbbítanak nekünk, mint amit legtöbben képesek vagyunk feldolgozni és helyesen értelmezni.”

Az idén februárban indított MOST Fórum az elmúlt hónapokban összesen négy fontos téma, az egészségügy, a munkaerőpiac, a kultúra és végül a sport területén mutatta be a digitalizáció aktuális és jövőben várható hatásait. A májusi, szezonzáró kerekasztal-beszélgetés után a rendezvénysorozat szeptembertől új témákkal folytatódik.

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben