Hirdetés

Milliárdos támogatás a felfedező kutatásokra

Összességében 12 milliárd forint támogatás jut az úgynevezett felfedező kutatásokra. A projektek már 2018 második felében elindulhatnak.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) több pályázatot is kiírt a természeti és társadalmi jelenségek megismerése, új módszerek és eljárások kidolgozása érdekében, emellett a kutatói életpályák indulását és kutatási programok kezdeményezését is ösztönzik.

A kutatási témapályázat önálló kutatócsoporttal rendelkező, nemzetközileg is elismert kutatók projektjeit támogatja, a fiatal kutatók által kezdeményezett kutatási témapályázat pedig azokat a 40 év alatti kutatókat segíti, akik önálló kutatócsoportot létrehozva saját kutatási témát indítanak. A pályázatok összesített keretösszege 9,4 milliárd forint.

Az 1,5 milliárd forint keretösszegű posztdoktori kiválósági pályázat tudományos fokozatot szerzett fiatal kutatóknak biztosít három évre szóló támogatást. A nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok kiírása 1 milliárd forint keretösszeggel támogatja a belföldi kutatócsoportok külföldi együttműködésben megvalósuló projektjeit.

Várhatóan még ebben a hónapban 1,2 milliárd forint keretösszegű felhívás jelenik olyan kutatók számára, akik tudományos közleményükkel a szakterületük felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el az elmúlt 2 évben.

Az NKFI Hivatal 2015-ben dolgozta ki a tudományos műhelyeket támogató és a vállalkozások innovációs tevékenységét ösztönző, összehangolt versenypályázati rendszert. Az egymásra épülő, átfogó pályázati rendszer egyaránt segíti az életpályájukat kezdő kutatókat, az élvonalbeli kutatásokat és a kutatói közösség széles körét.

A felhívások az eddig megszokotthoz képest korábban jelentek meg, így a projektek várhatóan már 2018 második felében elindulhatnak. Ennek köszönhetően kiszámíthatóbbá válhat a kutatás finanszírozási rendszere, a tudományos projektek jobban tervezhetőek.

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben