Hirdetés

Milliárdos hitelkeretet nyitottak a hazai startupoknak

Jelasity, Radován Erste Bank

Az Európai Befektetési Alap és az Erste Bank 67 millió euró, azaz mintegy 20 milliárd forint értékű garanciamegállapodást kötött. Ennek révén kedvező finanszírozási forráshoz juthatnak az innovatív magyar kis- és középvállalkozások és a startupok.

Az első, csak Magyarországra szóló, úgynevezett InnovFin keretmegállapodás nyomán az Erste Bank Hungary mintegy 350 innovatív kis- és középvállalatnak biztosíthat kedvező feltételekkel hiteleket, illetve lízingkonstrukciókat.

Az InnovFin az Európai Beruházási Bank Csoport (az Európai Beruházási Bank és az Európai Befektetési Alap), valamint az Európai Bizottság közös, a Horizon 2020 kutatási keretprogramon belül indított programja, célja az innovatív cégek finanszírozása. A program része a Juncker-tervként emlegetett Európai Beruházási Tervnek.

Pier Luigi Gilibert, az Európai Befektetési Alap (angol rövidítéssel EIF) vezérigazgatója a megállapodás aláírását követően elmondta: az első magyarországi InnovFin garanciamegállapodással az EIF és az Erste Bank kifejezetten a magyarországi innovatív kkv-kat és startup cégeket támogatja.

Az Európai Beruházási Bank Csoport Magyarországon 7 hitelintézettel kötött megállapodást, ezek az egyezmények 1,3 milliárd euró pótlólagos beruházást generálhatnak az országban.

Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: az Erste Bank mindig is élen járt Magyarország nemzetközi pénzügyi kapcsolatainak kiszélesítésében és biztonságos forrásbevonási hátterének kialakításában. A bank vállalati szegmensének üzleti célkitűzése, hogy segítse az innovatív kis- és közepes cégek finanszírozását, beruházási tevékenységük bővítését.

Az elmúlt két évben több mint 20 százalékkal nőtt az Erste Bank teljes hitelállománya. Ez úgy ment végbe, hogy miközben a lakossági hitelállomány enyhén csökkent, a vállalati hitelek növekedése ezt kompenzálta. Ráadásul tavaly a kis- és közepes cégek hiteleinek összege mintegy 30 százalékkal emelkedett az Ersténél, ami jóval meghaladta a magyar bankszektor kisvállalati hiteleinek bővülési ütemét – magyarázta a hitelintézet elnök-vezérigazgatója.

Az InnoFin minimum 25 ezer euró és maximum 7,5 millió euró közötti hitelhez nyújt garanciát és viszontgaranciát.

Az Európai Befektetési Alap (EIF) az Európai Beruházási Bank Csoport részeként működik. Elsődleges feladata az európai mikrovállalkozások, valamint kis- és közepes vállalatok (kkv-k) támogatása, finanszírozási lehetőségeik bővítése. Az EIF kifejezetten a kkv-szegmens számára létrehozott kockázati tőkéhez, valamint garanciatermékekhez és mikrohitelezési eszközökhöz kínál hozzáférést. Az EIF az Európai Unió célkitűzéseinek megvalósulását segíti elő az innováció, a kutatás-fejlesztés, a vállalkozásfejlesztés, a növekedés és a munkahelyteremtés területén.

(MTI)

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben