Hirdetés

Miért jó a cégeknek, ha anyákat alkalmaznak programozóként?

Ősszel indul a Academy4MoMs programozóképzés negyedik évfolyama.

Ritkán esik róla szó, pedig fontos téma: a vállalatok számára felértékelődtek azok a személyes készségek és az a tudás, amelyekkel az IT területen dolgozó nők, köztük a kisgyermekes anyák hozzájárulnak egy vállalat sikeréhez. A Green Fox Academy 2018 óta szervez  programozóképzést olyan nők számára, akik új karrierbe kezdenének a gyermekük születése után. A programozás nagyon jó választás számukra, mert az IT cégek jellemzően rugalmasabb feltételeket és versenyképes fizetést kínálnak, a hosszú távú karrierlehetőség mellett. A cégek is szívesen alkalmazzák őket, az Academy4MoMs összes végzett hallgatója sikeresen indult el a programozói pályán.

Milyen előnyt jelenthet kisgyermekes anyák alkalmazása junior programozóként, és hogyan aknázhatják ki a munkaadók és a munkavállalók az ebben rejlő lehetőségeket? Többek között erről szól a Green Fox Academy április 20-ai online rendezvénye, amelyen az Academy4MoMs egyik korábbi hallgatója, dr. Nagy Eszter karrierváltásának történetét is megismerhetik a résztvevők. A meetup vendége Farkas Eszter, a BlackRock EMEA HR Recruitment partnere, valamint Polocz Anett, a COSMO CONSULT Hungary ügyvezetője, akik megosztják tapasztalataikat arról, hogyan működnek az anyákkal kiegészült fejlesztőcsapatok. Szél Péter, a Green Fox CTO-ja, az Academy4MoMs korábbi mentora pedig arról beszél, mi a sikeres karrierváltás a titka.

A Green Fox Academy Magyarország első, szuperintenzív IT képzéseket nyújtó bootcampje, amely a munkaerő-piaci igényekre válaszolva 2015 októberétől képezi hallgatóit junior programozókká. 2021 áprilisáig már több mint 1200 beiratkozott hallgatóval büszkélkedhet, a végzettek 91%-a sikeresen helyezkedett el informatikai területen. Képzésein hagyományosan magasabb a női hallgatók aránya, mint az informatikai munkakörökben Magyarországon foglalkoztatottak között. Míg a Green Fox Academy esetében a 2021 áprilisáig beiratkozottak 25 százaléka nő, Magyarországon az IKT specialistaként alkalmazottak között mindössze 10,6 százalék a hölgyek aránya az Eurostat adatai szerint.

Az Academy4MoMs meetup 2021. április 20-án, kedden 13 órakor zajlott le, a beszélgetésbe az eseményt Facebook oldalán lehet visszanézni.

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

Bővebben

Startupok: az igazi megmérettetés nem a befektetők, hanem az ügyfelek előtt zajlik

A McKinsey tanácsadó cég tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országhoz hasonló arányban és mértékben tudnának növekedni, 2,5-5 milliárd eurónyi pluszforrást tudnának bevonni a szektorba. Ennek jelentős hányada – mintegy  egy milliárd euró – a helyi gazdaságban hasznosulna.

Bővebben

Tovább bővítette komposztálható termékei listáját a zöld magyar startup

Százezer darab feletti eladott termék havonta, ipari komposztálás céljából történő visszagyűjtés, filmsztárok által használt evőeszközök. Az egyéves munka keretében hőálló alapanyagfejlesztés és új termékek gyártása, valamint azok piaci bevezetése történt meg 2021. december és 2022. november között. A három éve induló, körforgásos gazdaságban gondolkodó Vilhemp csapatának célja ma is változatlan: környezetbarát és funkcióját kiválóan ellátó evőeszközök és szívószálak gyártása hazai, természetes alapanyagokból.

Bővebben

Bemutatkozott a People Platform – öt startup összefogásával valósult meg

Tapasztalat, hogy nehéz különböző digitális platformokat bevezetni egy vállalaton belül és a startupokkal is óvatosabbak a cégek, azonban a felhasználók kiszolgálása az egyik legfontosabb feladat, ezért fogtunk össze – mondta többek között partneri bemutatkozóján a People Platform kezdeményezője, a Blue Colibri App alapító-ügyvezetője.

Bővebben

A magyar startup ökoszisztéma 2022-es legjeivel indul az új év

2023-ban folytatódik a hazai közösségi finanszírozás legfontosabb eseménysorozata, január 12-én ismét átadják az elmúlt év startup legjeinek járó díjakat. A Tőkeportál minden év végén teret ad a startup ökoszisztéma követőinek, akik szavazással dönthetik el, kik voltak 2022 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A Startup Utószilveszteren az elmúlt év legjobb startupját, befektetőjét, kampánygazdáját keresik.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások