Hirdetés

Mesterséges intelligenciával körözné le a Disney-t és a Pixart egy francia startup

Az Animaj azt ígéri az animációs filmipar kreatívjai számára, hogy az ötleteik tízszer gyorsabban fognak megvalósulni, mint egy hagyományos stúdióban.

„Ha azt akarom, hogy ez a kanál [animálva] mozogjon, akkor szükségem van egy animátorra, aki másodpercenként körülbelül 25 képkockával rendereli a kezem minden egyes mozdulatát. Ez azt jelenti, hogy naponta 2-5 másodpercnyi animációt fog elkészülni. Itt lép be a képbe a mesterséges intelligencia”

magyarázta a Siftednek Sixte de Vauplane, az Animaj francia startup alapítója.

Promtolásból kész animáció

A mindössze 2022-ben indult Animaj ambíciózus célokat tűzött ki maga elé: AI használatával akar olyan gyermekfilmes franchise-okat létrehozni, mint versenytársai, a Disney vagy a Pixar. Akkora léptékű franchise-okra kell gondolni de Vauplane elmondása szerint, mint a Pokémon, a Peppa Malac, a PAW Patrol, a Verdák vagy a Frozen.

Ehhez az Animaj egyelőre nyílt forráskódú AI-modelleket használ, ami szöveges promtolással készíti el az animációt. Ahogy a Siftednek részletezte:

a mesterséges intelligencia nélküli napi 2-5 másodpercnyi elkészített animáció ezzel a megoldással jelenleg napi 30 másodpercre tornázható fel, a következő három évben pedig a napi 500 másodperc (8,3 perc) a cél.

Az animálási folyamat felgyorsítása érdekében az Animaj csapata jelenleg is dolgozik egy saját AI-modell fejlesztésén.

Mi lesz a kreatív stábbal?

A francia startup jelenleg négy brandet futtat: ebből egyet (a Rabbids Invasion gyereksorozatot) csak terjeszt, a HeyKids francia gyerekdalcsatornát, a Kidibli német oktatási műsort és a Pocoyo spanyol vígjátéksorozatot viszont felvásárolta.

Ez utóbbi brandek léteztek már a felvásárlás előtt is, az Animaj ugyanakkor nem törekszik a korábbi érában dolgozó kreatív szakemberek elküldésére, lecserélésére, épp ellenkezőleg: a startup a műsorok és csatornák tulajdonjogát vette meg, az ötleteket adó kreatív csapatot pedig inkább kiegészíteni szeretné. A Pocoyo sorozat esetében például az Animaj a felvásárlást követően felvette a sorozat kitalálóját, Guillermo García Carsí-t.

Ahogyan de Vauplane összegezte: azzal akarják magukhoz csalogatni a kreatív szakembereket, hogy az ötleteik tízszer gyorsabban fognak megvalósulni, mintha egy hagyományos stúdióban dolgoznának.

Az alapító nem akarja eladni a cégét a Disney-nek vagy a Pixarnak

A számok pedig egyelőre igazolják a startup megoldását: az alapító szerint

a cégük közel 85 milliárd megtekintést regisztrált a 2022-es indulás óta, és 150 millió követőjük van YouTube-on.

Összehasonlításképpen, a vezető amerikai gyermekcsatorna, a Cocomelon 178 millió YouTube-feliratkozóval és közel 185 milliárd megtekintéssel rendelkezik.

Az Animaj bevétele – 100 millió eurós (átszámolva közel 40 milliárd forintos), hitelből és saját tőkéből álló finanszírozás mellett – 2023-ban éves szinten 470 százalékkal nőtt, és meghaladta a 10 millió eurót (közel 4 milliárd forintot). A következő három évben a cél elérni a 100-150 millió eurós (40-60 milliárd forintos) bevételt.

Az alapító szerint még messze van a történetük vége, és sok munkát kell még beletenni a startupba, hogy az globális franchise-okat termeljen ki magából. Felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e könnyebb ezt elérnie egy nagyobb  piaci szereplőnek, mint a Disney vagy Pixar, aki felvásárolná a startupot.

Erre a kérdésre de Vauplane kategorikusan kijelentette: nem azért hozta létre a céget, hogy azt két év után eladja.

Az alapító arról nem nyilatkozott, hogy tettek-e már felvásárlási ajánlatot mások az Animajra.

NYITÓKÉP: A HeyKids francia gyerekdalcsatorna műsora. Forrás: Az Animaj honlapja

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben