Hirdetés

Mesterséges intelligencia már az e-sport edzéseken is

Bemutatták a világ első, mesterséges intelligencia alapú gamer coaching rendszerét. Célja, hogy hatékony segítséget nyújtson az amatőr e-sportolóknak és a teljesítményüket javítani kívánó gamereknek a fejlődésben. A fejlesztést a magyar Omnicoach startup jegyzi, a szoftveres megoldás nemzetközi értékesítése decemberben indul,.

Az e-sport közösség Magyarországon hozzávetőlegesen 200 ezer, globális szinten pedig több millió profi játékost számlál, létszámuk évről évre növekszik. Ahhoz viszont, hogy valaki életvitelszerűen, mindennapi kereseti forrásként űzhesse korábbi hobbiját, komoly eltökéltségre, és anyagi ráfordításra van szükség. Tévhit azonban, hogy egy profi játékos csak a hardveres ellátottságtól függ. A legtöbb játék ugyanis gyors döntéshozatalt, stratégiai látásmódot és persze ügyességet igényel. Ezek viszont az e-sport azon aspektusai, amelyeket a leginkább profi személyi trénertől lehet elsajátítani. A legjobb edzők azonban igen sokba kerülnek, így azok számára, aki valamilyen szövetségen kívül edzenek, gyakorlatilag megfizethetetlenek. Sokan ezért inkább a statisztikai szoftverekre hagyatkoznak, amelyekből viszont jellemzően csak a szakavatott szemek tudják kiolvasni a játék során elkövetetett melléfogásokat.

Mindez azonban most gyorsan megváltozhat. Az Omnicoach szoftver, amit egy magyar startup csapat fejlesztett ki, új távlatokat nyithat ugyanis az amatőr e-sport területén, ami az edzők gyakorlati szemléletét a statisztikai szoftverek matematikai pontosságával kombinálja. „Overwatch játékmenetek százait tanulmányoztuk, hogy kidolgozhassuk egyedülálló coaching programunkat, ami a szoftveres megoldások között egyedülálló módon, a gamerek személyes fejlődését helyezi előtérbe” – mondja Alienteavend, az Omnicoach vezető Overwatch edzője. „A mesterséges intelligencia segítségével egy olyan összetett motort dolgoztunk ki, ami a hagyományos statisztikai kimutatások és általános tippek mellett aktívan támogatja a játékos fejlődését.”

Az Omnicoach ugyanis nem más, mint egy mesterséges intelligencia-alapú személyi coach, ami a játékmenet során rögzített videók elemzése révén fejleszti a játékost. A rendszer a hagyományos statisztikák mellett tippeket, sőt, gyakorló feladatokat is ad, így kontextusba helyezi a játékos teljesítményét, és hatékonyan segíti a hibák megértését. Az Omnicoach ezzel a globális Overwatch e-sport egyik legkönnyebben hozzáférhető, megfizethető támogató háttere lehet bármely szintű játékosnak.

A rendszer által készített komplex javaslatcsomag (statisztikák, tippek és gyakorlófeladatok összessége) megbízhatóságát az Omnicoachban működő kétpilléres elemzési környezet biztosítja: a szoftver a hagyományos képelemzést tanulással kombinálja, ezért sosem látott részletességgel képes személyre szóló javaslatokat adni. A szoftver demo oldalán bárki megismerheti a rendszer előnyeit.

„A rendszer fejlesztése során kiemelt szempont volt, hogy egy valóban megfizethető megoldást dolgozzunk ki, ami azoknak is elérhető, akik csak hobbi- vagy haladó játékosok, de szeretnének jobban teljesíteni”

– tette hozzá IronDan, az Omnicoach egyik alapítója. „Az elmúlt hónapokban sokszáz tesztet és számos finomhangolást végeztünk, hogy a játékosok átlátható, könnyen kezelhető felületet kapjanak. A jövőben pedig szeretnénk további játékokra is optimalizálni a rendszert.”

Az Omnicoach különleges, első 100 játékosnak szóló ajánlata november 8-án indul, amelynek keretében a mindössze 4,79 dolláros (kb. 1360 forint) kezdő csomagajánlatban most 3 teljes játékmenet elemzését kaphatják meg az Overwatch játékosok, 30 napos pénzvisszafizetési garanciával. Az ajánlat részleteiről az érdeklődők feliratkozást követően hírlevélben értesülhetnek.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások