Hirdetés

Megjelent a digitális átállás kisokos kiadványa

Definíciókat, hasznos tanácsokat, felméréseket és számos interaktív elemet tartalmaz az IAB Europe által most kiadott kisokos, aminek célja, hogy támogassák a média- és reklámipar szereplőit a digitális átállásban.

Az idén első alkalommal kiadott Digital Transformation Playbook többek között bemutatja, hogy az eddigi tapasztalatok alapján melyek a sikeres digitális átállás fő összetevői, olyan tényezőket kiemelve, mint az adat-technológa-automatizáció hármas hatékony alkalmazása, vagy az innovációt ösztönző vállalati kultúra megteremtése.

A kisokos igyekszik választ adni arra a problémára is, hogy az új technológiák megjelenése azzal is jár, hogy sok esetben nincs egységes terminológia. A Digital Transformation Playbook ennek érdekében számos definíciót is tartalmaz. A kiadványba beágyazott videók az egyes témák mélyebb megértését szolgálják, illetve közvetlenül elérhető a kisokosból több, az IAB Europe által korábban elkészített tanulmány, mint például az „Introduction to Digital Advertising” című.

A tervek szerint a kiadványt folyamatosan frissítik majd, hogy mindig a legaktuálisabb információk álljanak rendelkezésre. Az elképzelések között szerepel az is, hogy a jövő évi kisokosban már egy, a témában készült, átfogó felmérés eredményeit is publikálják majd.

A Digital Transformation Playbook itt érhető el.

Új startup segíti a fiatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

A pécsi startup megkönnyíti az orvosok mindennapjait

Lezárult a zMed Zrt. által 2017-ben megkezdett fejlesztési projekt, melynek célja az volt, hogy megkönnyítse az orvosok mindennapjait, a hagyományos CT és MR felvételekből olyan innovatív 3D és AR képeket alkosson egy digitális mozgásrögzítésre alkalmas eszköz segítségével, amelyek segítik a kollaboratív munkát, legyen szó diagnosztikáról vagy éppen műtéti tervezésről.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások