A Kardi Ai megoldása arra hívja fel a figyelmet, hogy kiemelten fontos a szívműködés folyamatos és hosszútávú mérése, amivel idejében kezelhetővé válnak az időszakosan, akár tünet nélkül felbukkanó szívritmuszavarok is.
A szív- és érrendszeri megbetegedések vezető haláloknak számítanak világszerte.
Csak Európában évente 1,8 millió emberéletet követelnek a keringési rendszerünkhöz kötődő problémák, és az ezzel kapcsolatos költségek, ami az európai egészségügyi rendszerekre hárul, elérik a 282 milliárd eurót.
Magyarországon is leginkább szív- és érrendszeri megbetegedések állnak a halálesetek mögött: 2020-ban a legtöbb ember a keringési rendszer betegségeiben halt meg, gyakoriságukat tekintve ezután a daganatok következnek. E két haláloki csoport az összes halálozás közel 70 százalékát teszi ki.
Vannak persze eszközök, amelyek segítik a keringési rendszer monitorozását és a baj megelőzését, de ezek többsége olyan kórházi felszerelés, amely a hétköznapi emberek számára elérhetetlenek. Pont erre a problémára nyújt megoldást a Kardi Ai.
Szívritmusmonitor a nap 24 órájában
A cseh startup megoldása két elemből áll: egy ruha alá felvehető, a mellkason rögzíthető, kis méretű érzékelővel ellátott pántból, ami a nap 24 órájában képes monitorozni a viselője szívverését. Az érzékelő Bluetooth-kapcsolaton keresztül kommunikál a Kardi Ai appjával, amin keresztül a felhasználó is bármikor láthatja valós idejű és felhőben tárolt EKG-adatait.
Az adatokat mesterséges intelligencia elemzi és figyelmezteti is az embert, ha gyanús vagy rendellenes szívműködést, szívritmusmintákat észlel, ezzel lehetővé téve az időben történő beavatkozást és megelőzve az esetleges problémák elharapózását.
Továbbá az alkalmazás össze is tudja kötni a felhasználót a kardiológusával, aki így orvosszakmai szemmel is folyamatában nyomon követheti páciense állapotát.
Az eszköz megrendelhető közvetlenül a Kardi Ai weboldalán keresztül – árazását tekintve egy hónapos használatért körülbelül 6500, egy éves használatért pedig 65 ezer forinttal egyenértékű cseh koronát kell fizetni.
Oké, de mitől jobb ez, mint egy hagyományos EKG vagy egy okosóra?
Ahogyan a Kardi Ai a honlapján kifejti, az orvosi rendelőkben rutinszerűen végzett EKG-vizsgálatokkal nagyon alacsony valószínűséggel lehet kimutatni az idővel akár halálos kimenetelhez is vezető szívritmuszavarokat. Ez nem abból adódik, hogy a műszerek ne lennének eléggé kifinomultak, hanem abból, hogy
a szívritmuszavarok gyakran időszakosan, hullámokban jelentkeznek – tehát nem ritkán a vakszerencsén múlik, hogy az orvosi vizsgálat időpontjában éppen felfedezhető-e a probléma.
Ez tetézendő a leggyakoribb szívritmuszavarban, a pitvarfibrillációban szenvedők 30 százalékának nincsenek is tünetei, így a probléma felfedezetlen marad egészen addig, amíg nem történik – például szívroham formájában – nagyobb baj.
Ezért kiemelten fontos a csehek szerint a szívverés folyamatos és hosszútávú mérése, és pont erre nem képesek az okosórák és az egyéb hordozható méretű eszközök.
Ahogyan a Kardi Ai magyarázza: az okosórák jellemzően nem folyamatában, hanem bizonyos időközönként mérik a felhasználó szívritmusát, ráadásul ezekhez a mérésekhez az alanynak mozdulatlannak kell lennie, és alacsony erőkifejtés (például alvás) közben sem alkalmasak az adatrögzítésre. Így sem az alany, sem az orvosa nem követheti nyomon a szívműködést a felhasználó napi tevékenységei közben. A Kardi Ai pont ezt a problémát küszöböli ki.
A Kardi Ai megoldása már átment az EU szűrőjén
A 2022-ben alapított startup tavaly sikerrel húzott be 1,5 millió euró értékben egy seed befektetést cseh, bolgár és román szereplőktől, a Dealroom becslése szerint a cég értéke jelenleg 7-10 millió dollár között van.
A Kardi Ai azóta már megszerezte az európai uniós szintű terjesztéshez szükséges tanúsítványt is (MDR IIa osztályú minősítést kapott), aktív felhasználóinak száma eléri az 1500-at, és a startup elmondása szerint appjuk már több mint 220 gyanús szívműködést azonosított,
ezzel potenciálisan megmentve a felhasználók életét.
A Kardi Ai csapata hajózással és DJ-vel ünnepelte idén szeptemberben, hogy megkapták az EU MDR IIa minősítést. Az MDR, azaz az EU orvostechnikai eszközökről szóló rendelete (Medical Device Regulation) azt hivatott biztosítani, hogy a forgalomba hozott eszközök ne okozzanak kárt az emberek egészségi állapotában. Forrás: Kardi Ai / Facebook
A cseh startup jelenleg éppen egy Series A befektetés nyélbe ütésén dolgozik annak érdekében, hogy megoldásukat Európa-szerte, továbbá Indiában és az Egyesült Arab Emírségekben is el tudják terjeszteni. Ennek érdekében egészségügyi szolgáltatókkal és biztosítókkal is tárgyalnak: a cseh gyökerű Škoda biztosítótársasága, a Škoda Auto Insurance például már fedezi ügyfeleinek a Kardi Ai használatát.
NYITÓKÉP: Pavel Digaňa, a Kardi Ai társalapítója és technológiai vezetője a 2024. évi Meet Taipei Startup Fesztiválon. Forrás: Kardi Ai / Facebook