Hirdetés

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

A Lightyear, amelyet a TransferWise korai alkalmazottai, Martin Sokk és Mihkel Aamer alapítottak, felrázza az európai lakossági befektetési környezetet azáltal, hogy a világ legnagyobb részvénypiacaihoz való hozzáférést alacsony, átlátható árazással kombinálja. Az alapító páros 2020 nyarán kezdett el dolgozni az ötleten, miután rájöttek, hogy ugyanúgy látják: Európában a befektetések még mindig nehezen elérhetőek a lakosság nagy részének.

Hagyományosan, ha az európai befektetők a nemzetközi piacokhoz akartak hozzáférni, különféle díjakkal szembesültek, például tranzakciós és letétkezelési díjak, de leginkább rejtett deviza átváltási díjak. Miután a Wise-nál eltöltött idő alatt megszüntették a külföldre való pénzutalás problémáit, Martin és Mihkel most hasonlóan tesznek a befektetésekkel. A Lightyear teljes csapata pedig olyan fintech óriások ex-alkalmazottaiból áll, mint a Wise, a Robinhood és a Revolut.

A Lightyear 2022 júliusában indult az eurózónában, milliók számára elérhetővé téve a globális részvénypiacokat. Azóta a platform iránt egyre nagyobb az érdeklődés Magyarországon is, már közel ötszázan iratkoztak fel a magyar várólistára. A Lightyear terjeszkedését mindig a kereslet vezérli, és Magyarország olyan piacnak bizonyult, ahol a befektetők lelkesen kutatják az egyszerű, olcsó befektetési módokat.

Több egyéb probléma mellett az olcsó, és a felhasználóbarát megoldások hiánya is hozzájárult a magyar befektetők eddigi rossz pozíciójához – a lokalizált élmény szintén nem volt része az elsősorban bankokon, illetve kisebb részben neobrókereken keresztül zajló befektetéseknek.

A Lightyear megoldást jelent ezekre a problémákra. A platform könnyen használható felülete lehetővé teszi a különböző tapasztalattal rendelkező befektetők számára, hogy a legtöbbet hozzák ki befektetéseikből.

A Lightyear 0,35%-ot számít fel valutaátváltáskor, 0,1%-os díjat (1 dollárban maximalizálva) a dollár alapú részvényekért, és 1 font /1 euró átalánydíjat az egyesült királyságbeli és európai részvényekért. Az ETF-ek (Exchange Traded Fund, magyarul: Tőzsdén Kereskedett Alap) a Lightyear végrehajtási díjai alól teljesen mentesülnek, így a gazdasági növekedéshez akár extra díjak nélkül is hozzáférhet bárki. A Lightyear töredékrészvény kínálatán keresztül pedig a felhasználók már 1 eurótól megkezdhetik a befektetést.

A pénzügyi megoldás alacsony és átlátható árazása, valamint a platformon kínált piaci és befektetési adatok célja, hogy olcsóbbá és mindenki számára elérhetővé tegye a globális részvénypiacokon történő befektetést. A fenti előnyök díjnyertes design-nal párosulva  kiemelkedő befektetési lehetőséget kínálnak Európa-szerte.

A Lightyear platform olyan egyedi funkciókat tartalmaz, mint a többdevizás számla. A felhasználók 12,25%-os kamatot kaphatnak a be nem fektetett pénzük után forintban. Az euróban, fontban vagy dollárban tartott összegek kamata a jegybankok, az Egyesült Államokban pedig a jegybank szerepét betöltő Fed által meghatározott alapkamatokon alapul: jelenleg 4% USD-nél, 3,5% GBP-nél és 2,25% EUR-nál.

Martin Sokk, a Lightyear társalapítója és vezérigazgatója, a következőket nyilatkozta: „Másfél évvel ezelőtt indítottuk el a Lightyear-t az Egyesült Királyságban az első felhasználók számára.  Mindössze kilenc hónappal ezelőtt pedig egyszerre 19 európai országban tettük elérhetővé az applikációt. Ezzel a Lightyear az első neobróker, ami Európa ekkora részét átfogja, és elérhetővé teszi az alacsony költségű, egyszerű befektetési lehetőségeket. Magyarország egy nagyon izgalmas új lépés számunkra, hiszen ez az első euróövezeten kívüli terjeszkedésünk. És ami a legfontosabb, hogy ügyfeleink, a magyarországi helyi befektetők kértek minket, hogy induljunk itt!”

Somogyi Flóra, kutatási vezető, hozzáteszi: „Magyarként nem is örülhetnék jobban, hogy Magyarországgal megtesszük az első lépésünket az eurózónán túlra. Magyarország egy olyan piac, ahol a befektetés nem olyan elterjedt, mint szeretnénk és hisszük, hogy lennie kellene. Többek között ez abból adódik, hogy nem lehet könnyedén hozzáférni befektetési lehetőségekhez. A Lightyear-rel létrehoztunk egy többvalutás számlát, amely lehetővé teszi a magyarok számára, hogy forintos számlát nyissanak az applikációban, és egyszerűen fektethessenek be az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, illetve Európa különböző piacain. A Lightyear végre a hétköznapi befektetőknek is elhozza azokat a szolgáltatásokat, amelyekhez eddig csak a szakemberek fértek hozzá.”

Sir Richard Branson, a Virgin Group alapítója a Lightyear-ről: „A pénzügyi piacok túl sokáig működtek túlságosan összetetten, magas belépési korlátokkal és nehezen érthető szakzsargonokkal. Martin, Mihkel és a Lightyear csapata lerántja a leplet a befektetések világáról – átláthatóbbá teszi azt, miközben edukáció által segít az embereknek abban, hogy a számukra leginkább megfelelő termékeket válasszák.”

 

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Startupok: az igazi megmérettetés nem a befektetők, hanem az ügyfelek előtt zajlik

A McKinsey tanácsadó cég tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országhoz hasonló arányban és mértékben tudnának növekedni, 2,5-5 milliárd eurónyi pluszforrást tudnának bevonni a szektorba. Ennek jelentős hányada – mintegy  egy milliárd euró – a helyi gazdaságban hasznosulna.

Bővebben

Tovább bővítette komposztálható termékei listáját a zöld magyar startup

Százezer darab feletti eladott termék havonta, ipari komposztálás céljából történő visszagyűjtés, filmsztárok által használt evőeszközök. Az egyéves munka keretében hőálló alapanyagfejlesztés és új termékek gyártása, valamint azok piaci bevezetése történt meg 2021. december és 2022. november között. A három éve induló, körforgásos gazdaságban gondolkodó Vilhemp csapatának célja ma is változatlan: környezetbarát és funkcióját kiválóan ellátó evőeszközök és szívószálak gyártása hazai, természetes alapanyagokból.

Bővebben

Bemutatkozott a People Platform – öt startup összefogásával valósult meg

Tapasztalat, hogy nehéz különböző digitális platformokat bevezetni egy vállalaton belül és a startupokkal is óvatosabbak a cégek, azonban a felhasználók kiszolgálása az egyik legfontosabb feladat, ezért fogtunk össze – mondta többek között partneri bemutatkozóján a People Platform kezdeményezője, a Blue Colibri App alapító-ügyvezetője.

Bővebben

A magyar startup ökoszisztéma 2022-es legjeivel indul az új év

2023-ban folytatódik a hazai közösségi finanszírozás legfontosabb eseménysorozata, január 12-én ismét átadják az elmúlt év startup legjeinek járó díjakat. A Tőkeportál minden év végén teret ad a startup ökoszisztéma követőinek, akik szavazással dönthetik el, kik voltak 2022 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A Startup Utószilveszteren az elmúlt év legjobb startupját, befektetőjét, kampánygazdáját keresik.

Bővebben

Több mint 1 millió eurós befektetést kapott a magyar startup

Ritkán látunk ilyet a hazai startup világban: 1,25 millió eurós befektetést kapott a Volteum, az elektromos járműflották működését optimalizáló magyar startup. A Start it @K&H inkubátorban, majd a nemzetközi Techstars programban fejlődő csapat a kockázati tőkealapok mellett olyan autóipari angyalbefektetőket is meghódított, mint a Petronas vagy a Rolls Royce vezetői.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások