Hirdetés

Még többet költhetnek a Facebookon a hirdetők

A közösségi média már így is hemzseg a reklámokkal – ügyes marketing szakemberek és kreatív vállalatok meg is lovagolják ezeket a lehetőségeket. A Facebook most növekedési gondjaira hivatkozva új, a belső keresőt használó hirdetésekkel kísérletezik. 

A legújabb elképzeléseket a Facebook egyik vezetője, Zoheb Hajiyani ismertette: a cég a hirdetések elhelyezésével kísérletezik a Facebook keresési eredményekben. Értékelni fogják, hogy ezek a hirdetések hasznosak-e a felhasználóknak és a vállalkozásoknak, és ennek alapján döntenek a kiterjesztésükről – írja a CW.

Bár a Facebook már korábban is próbálkozott keresési reklámokkal, ez a jelenlegi kísérlet fontos fejlemény a növekedési problémákkal küzdő cég életében.

A jelenlegi elképzelések szerint az új hirdetési formátumot a hagyományos hirdetéskezelő eszközökön keresztül érhetik majd el a Facebook korábbi partnerei. Az új hirdeti formátum a legújabb jele annak, hogy a Facebook elkeresedetten kutat az újabb reklámlehetőségek után. A cég korábban többször is figyelmeztette a befektetőket, hogy a jelenlegi hirdetési formák teljesítőképességük határára értek.

Kép: Pexels

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben