Hirdetés

Másfélszer annyi webshop működik most, mint a pandémia kitörése előtt

A pandémia alatt megsokszorozódott a webshopok száma – iparági statisztikák alapján másfélszer annyi webshop működik most hazánkban mint a pandémia kitörése előtt. A korábbi ütemesen felívelő növekedési tendenciával ellentétben a különböző korlátozások miatt tömegek próbálták a vállalkozásaikat az online térben is sikeressé tenni. Ugyan a folyamat kezdetben kényszercselekvés és az adott krízisre való reakcióként volt jelent, az utóbbi két évben rengeteg hozzáállásbeli változást is hozott magával. 

A vírushelyzet alatt a különböző korlátozások miatt a vállalkozások zöme rá volt kényszerítve, hogy komolyan vegye az online értékesítést. A hagyományosan offline iparágak, mint például az építőanyagot és lakberendezési cikkeket forgalmazó üzletek tömegesen nyitottak és vittek sikerre webshopokat. Sokak számára a 2020-ban és 2021-ben szerzett gyakorlat elég volt arra, hogy a webáruház ne csak kiegészítése legyen a korábbi profitnak, hanem önálló bevételi forrásként is megállja a helyét az üzletben.

A hagyományos offline kereskedelemhez képest az online térben a vásárlók akár a másodperc törtrésze alatt is hozhatnak döntéseket, anélkül, hogy a folyamatban eladók vagy kiszolgálók motiválnák őket választásra.

A weben nagyon könnyű felvonultatni a termékportfoliót, új áru felvezetésére akár 15 perc is elég lehet, a webshop tulajdonosának pedig fizikailag még hozzá sem kell nyúlnia a termékekhez.

Az online áruházak sokkal könnyebben tudnak alkalmazkodni vásárlóik felgyorsult életéhez is, kényelmesebbek és elérhetőbbek lehetnek számukra, így több látogatót vonzhatnak. “A számos előny mellett komoly elvárásokat is támaszt az internetes kereskedelem. A webáruház üzemeltetőjének – amellett hogy ismerje a termékét, a piacát és legyen megfelelő tőkéje – képben kell lennie a villámgyorsan változó trendekkel és viselkedési normákkal, ki kell tanulni a vásárlók megújult rutinjait, és úgy felkészíteni a webshopot, hogy az a látogatók maximális kényelmüket szolgálja” – mutat rá Venk László, az Adlogic ügyvezető igazgatója.

A nagykereskedelem a legnagyobb nyertes

“Az átállás legnagyobb nyertesei a nagykereskedések voltak, mert piaci előnyüket és értékesítési tapasztalataikat alkalmazva könnyebben boldogultak az online térben. A legkiemelkedőbben a sportszereket, szerszámokat és lakberendezési – home dekor termékeket forgalmazó webáruházak teljesítettek, becsléseink szerint ez a 3 szegmens az elmúlt két évben megduplázta az online értékesítési volumenét” – mutat rá Venk László, az Adlogic ügyvezető igazgatója. „Ez a gyakorlatban azt mutatta hogy a pandémia első hulláma alatt a karácsonyi főszezont jóval meghaladó eredményt értek el, és ha nem is ilyen arányban, de ez az átlagot meghaladó növekedés azóta is tart” – fűzi hozzá. Velük szemben a kevesebb jártassággal rendelkező, kezdő vállalkozások kísérletei gyakran hiúsultak meg az online kereskedelemben, főleg a költségvetési keret hibás tervezése miatt.

Forrás: Adlogic

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben