Hirdetés

Már középiskolásként is bárki betekinthet a startupok világába

Idén júniusban már két alkalommal is megrendezték az InnoGEN Középiskolai Program kerekasztal beszélgetéseit, az InnoGEN Jamboreekat, ahol fiatal tehetségek, tanárok és kreatív szakmák képviselői beszélgettek innovációról és közösségépítésről. Az online elérhető beszélgetésekből többek közt kiderült, hogy milyen fejlesztésekkel lehetett idén megnyerni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, honnan kaphatnak segítséget a fiatal tehetségek megoldásaik és startup ötleteik megvalósításához, valamint hogy mit nyerhet a zeneipar a startup szemlélet elsajátításával. A műsor házigazdája Trunk Tamás, 16 éves influenszer és két könyv szerzője, vendégei közt pedig olyan ismert személyek is voltak, mint Balatoni József, azaz Jocó bácsi, és Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), valamint a Startup Campus közös együttműködéssel virtuális formában indította el a középiskolásokat célzó innovációs programjait, hogy terjessze a startup vállalkozói kultúrát, ösztönözze a tehetséges fiatalokat saját vállalkozásuk elindításában és már középiskolás korban felhívja a figyelmet az innováció fontosságára. A szervezők az InnoGEN nyári eseményeit június 9-én az első InnoGEN Jamboreeval nyitották meg, ahol bejelentették a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny eredményeit. Az eseményen a 16 éves Trunk Tamás, Z generációs véleményvezér beszélgetett a nyertesekkel: Ecsedi Boglárkával, aki a vízpartok mentén kialakuló visszaáramlások felismerésére fejleszt mély neurális hálók segítségével működő algoritmust, Rózsavölgyi Mátyással, aki távirányítható marsjárót készített, valamint Gál Emesével, aki Bronchus Protect névvel levegőminőséget figyelő szenzoros megoldással és hozzá tartozó applikációval nyerte el a kategóriája első helyezését. A nézők online követhették a virtuális eseményt, az adás utólag is visszanézhető.

A második, június 16-i InnoGEN Jamboree átívelő témája a közösségépítés volt, ahol két különböző panelbeszélgetésre is sor került, az első a Z generációra és az innovációs közösségekre fókuszált, míg a másodikban a kreatív szakmák képviselői beszéltek arról, mit jelent számukra a közösségépítés és a startup kultúra.

Az első beszélgetésben Balatoni József író, történelemtanár, Jocó bácsi néven ismert influenszer beszélt az innovációra nyitott tehetségek támogatásáról, míg három fiatal tehetség, Novák Blanka, Vas Alexa és Kántor Kristóf a saját tapasztalataikat osztották meg. Novák Blanka nem csak mikrobiológia kutató és több tudományos verseny nyertese, de a Drop the STEM podcast házigazdájaként elkötelezetten építi az innovációs közösséget, tudósoknak szánt közösségi applikációjának ötletével pedig már az RTL Klub Cápák között műsorában is szerepelt. Vas Alexa a Low-Cost Roboticsszal végtaghiányos gyerekeknek fejleszt protéziseket elérhető áron, amivel egyrészt a protézisviselés nulladik fázisába csatlakoznának be, másrészt egyedi, szuperhős dizájnnal szeretnék játékossá tenni a protéziseket, ezzel könnyítve a kortársak közti elfogadást is. Kántor Kristóf  középiskolásként a H.O.R.U.S. projekten keresztül szeretne látássérülteknek segíteni egy szonárszenzorokat és mesterséges intelligenciát is alkalmazó fejpánttal.

A második panelbeszélgetés vendégei voltak Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere, Szendrey-Nagy Olivér, a Papaver Cousins énekes-dalszerzője és a Banding zenészeket nemzetközi szinten összekötő platform társalapítója, valamint Volom Sára, a Photon fotós-videós vállalkozás ügyvezetője, aki idén felkerült a Forbes 30 sikeres magyar 30 alatt listájára. Szó volt többek közt a koronavírus zenei és kreatív szakmákra gyakorolt hatásairól, és ez hogyan nyitotta meg a nemzetközi terjeszkedés lehetőségét például a Photon számára, de arról is, miért lenne szükség egy olyan szemléletváltásra a zeneiparban, ami a zenekarokat is befektetésre érdemes startupokként kezeli, mint ami a film- és a divatiparban már tapasztalható. A teljes beszélgetés megtekinthető online.

Az InnoGEN programsorozat részeként a szervezők InnoGEN IdeaLAB címen ötletversenyt is hirdettek, amelynek nyertesei a nyár során egy online vállalkozásfejlesztési képzésen vehetnek részt. Közülük a legtehetségesebb fiatalok akár a szeptemberi Demo Dayre is meghívást kaphatnak, ahol befektetők előtt mutathatják be az ötletüket, amivel akár a 20 millió forintos kezdőbefektetést is megszerezhetik.

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben