Hirdetés

Már itthon is intézi a szennyest a spanyol startup

Egy spanyol startup, Mr Jeff indít egész Magyarországon elérhető mosodai szolgáltatást. Weboldalukon vagy applikációjukon egyaránt intézhetjük a szennyest. 

Android és az iPhone-okon futó iOS rendszereken elérhető applikáción, vagy a cég által üzemeltetett weboldalon keresztül moshatjuk ki a piszkos ruháinkat hamarosan. Elég lesz az általunk megadott időpontra és helyszínre rendelni egy futárt, aki elviszi a szennyest, majd amikor elkészült, akkor visszahozza a ruhákat tisztán, egy ugyancsak előre egyeztetett időpontban. Ezzel házhoz viszik a mosodát.

A szolgáltatásért nem csak alkalmanként lehet díjat fizetni, hanem havi előfizetéses rendszerben is, a szolgáltatás az egész országra kiterjedően elérhető lesz.

A spanyol cég elsősorban a fiatal városlakókat célozza meg, akik folyamatosan használják a digitális eszközeiket, de kevés a szabadidejük. A cég saját felmérése szerint a felhasználóik 60 százaléka azelőtt sosem járt mosodában, vagyis több mint fele arányban teljesen új célcsoportot tudnak elérni.

A cég neve Mr Jeff, és idén már négy évesek. A startupot három spanyol fiatal alapította, valenciai központtal. Mára már több mint 30 országban működik a világban, köztük több ázsiai országban, Egyiptomban és Törökországban, valamint Dél-Amerikában.A terjeszkedésükhöz 2018 decemberben kaptak 12 millió dollárt, ami az összes tőkebevonásuk négyötöde.

A Mr Jeff franchise rendszerben működik,

így céljuk minél több helyi vállalkozót elérni.Ez már csak azért is vonzó lehet, mert a működési modelljük során a befektetés 17 hónapon belül megtérül,és 12 hónap után már jelentős profitot termel, amihez a partnerek komoly marketing és logisztikai támogatást kapnak.

Bővebben: Forbes.hu

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben