Hirdetés

Már 350 felett jár a Hiventures által finanszírozott vállalkozások száma

A koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére a tavalyi volt a Hiventures Zrt. eddigi legsikeresebb éve – jelentette ki Katona Bence, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB-) csoporthoz tartozó kockázatitőke-társaság vezérigazgatója. Kihelyezési rekordot értek el, nagyságrendileg 14 milliárd forint értékben.

Magyar Nemzetnek elmondta: fennállásának négy éve alatt az állami tulajdonú cég különleges piaci pályaívet járt be. „A 2017-es induláskor még csak a hazai startupok rendszerének és működésének erősítését és felgyorsítását tűztük ki célul, mára pedig már a teljes magyar vállalkozói szférát támogatjuk, tőkefinanszírozást biztosítunk az ötletfázistól egészen a nagyvállalati beruházásokig.

Katona Bence beszámolt arról, hogy a járvány okozta nehézségek ellenére a Hiventures Zrt. tavaly mindenkori kihelyezési rekordot ért el, ráadásul a megközelítőleg 14 milliárd forint értékű befektetett tőke a magyar gazdaság nagyon széles rétegét érintette.

Ismertette, hogy tavalyelőtt a cég elindította a hagyományos kis- és közepes vállalkozásokat megszólító KKVPRO üzletágát, tavaly pedig a nagyvállalati szektorra fókuszáló InvestPrót vezették be.

Jelenleg 38 milliárd forint kihelyezett összeggel 350 céget finanszíroznak, amelyek közül 2020-ban sok növekedett.

A KKVPRO üzletágban tőkefinanszírozással jellemzően generációváltásból adódó problémákat kezelnek, amelyek célja a vállalkozások magyar tulajdonban tartása. Az InvestPro finanszírozási megoldásainak pedig elsősorban a gazdaság újraindításában és fellendítésében szánnak fontos szerepet.

Katona Bence arról is beszélt, hogy a járvány miatt tavaly elindították a Startup, illetve a KKV mentőcsomagjaikat, és ezek „egyfelől segítettek a magyar vállalkozásoknak elkerülni a csődöt, másfelől megóvták a korábban jól működő, de átmenetileg nehéz helyzetbe került gazdasági társaságokat attól, hogy külföldi tulajdonba kerüljenek”.

A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt időszakban e formában több mint ötven vállalkozásnak 3,5 milliárd forintot is meghaladó, mentőjellegű tőkebefektetést nyújtottak. A járvány miatt speciális likviditási és tőketámogatási programot is indítottak, és ha szükséges, készen állnak arra, hogy ötvenmilliárd forint keretösszegig állami támogatási elemeket is tartalmazó forrást biztosítsanak olyan, nemzetgazdaságilag fontos vállalatoknak, amelyek körül elfogytak a kihasználható piaci lehetőségek – írta a Híradó.hu.

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben