Hirdetés

Magyar startup vitte el a közönségdíjat a grazi versenyen

A múlt héten egy maroknyi magyar startupper célba vette Graz csodás városát, ahol minden várakozásukat felülmúló színvonalú meetup keretében oszthatták meg az osztrák-magyar hallgatósággal ötleteiket és tapasztalataikat. Izgalmas délutánjukról az alábbi beszámolóban olvashattok.

Mint minden vállalkozó és startupper nyolcra bemész dolgozni. Délelőtt lenyomsz két meetinget, kora délután csináltok egy státuszt a csapattal, majd háromkor kocsiba ugrasz, hogy este hétkor már Grazban pitchelj több, mint 300 ember előtt az IdeenTriebwerk Graz rendezvényén. Az esemény után válaszolsz az érdeklődő kérdésekre, networkingelsz, kiosztasz pár tucat névjegykártyát, leegyeztetsz pár jövőbeli találkozót, majd újra kocsiba szállsz és irány Budapest. Hajnali négyre és ágyban is vagy. Kevesebb, mint négy óra alvás és indulhatsz a péntek reggeli csapat meetingre. Talán ez a pár sor írja le milyen Majtán Máténak, a Cogito ügyvezetőjének egy különleges napja. Máté ugyanis kiutazott a grazi Startup Spitzer eseményre, hogy két osztrák és egy magyar startup mellett ő is szerepeljen a grazi meetup előadói között.

Grazban 2012 óta rendezik meg a Startup Spitzer néven elhíresült havi meetup-okat, melynek célja a helyi startup ökoszisztéma ápolása, a helyi startupok segítése és a közösség kapcsolatainak megosztása. Isabella Zick IdeenTriebwerk Graz PR felelőse így fogalmaz a küldetésükről: „A Startup Spritzer at the Murinsel nagyon különleges a számunkra! Háromszáz vendégünk van, akiknek szeretnénk a legszínvonalasabb helyszínt és körülményeket biztosítani, hogy megismerjék egymást és inspirálódjanak. Nagyon szeretjük támogatni a tehetséges alapítókat és startupokat, és büszkék vagyunk rá, hogy erre ilyen eseményeken nyílik lehetőségünk.” Kiderült az is, hogy a grazi csapattagok önkéntes munkával hozzák össze mindezt, csupán a vállalkozói lét iránti rajongásuk okán. Fontos mozgatórugói ők a grazi startup-életnek, és az elmúlt hét év alatt rengeteg induló ötletet tudtak útnak indítani – sokuk mára már sikeres vállalkozássá nőtte ki magát. „Imádjuk az innovatív ötleteket, a kreatív embereket, és megtisztelő a számunkra, hogy hozzásegíthetjüka sikereikhez őket” – zárja a gondolatait Isabella.

A Győri Kereskedelmi és Iparkamara ezúttal két magyar startupnak biztosított kiutazási és részvételi lehetőséget az eseményen. „Sok startup jelentkezett nálunk, hogy szeretne részt venni az eseményen, sajnos csak kettő startupnak tudunk helyet biztosítani. Végül a Cogitora és a TicketNinjára esett a választásunk. Mi sem bizonyítja jobban, hogy jól választottunk, mint, hogy az esemény után a grazi főszervező elismerését fejezte ki a magyar startupok iránt és elmondta: nem gondolta volna, hogy ilyen tehetséges fiatalok fognak ma itt szerepelni.” – mondta Tompa Krisztián, a Startup Pannonia projekt managere. A Startup Pannonia projekt célja az osztrák és a magyar startup ökoszisztéma összekapcsolása és a nemzetközi csapatok facilitálása. Az elmúlt évben az osztrák és a magyar partnerek egy tucat eseményt szerveztek a projekt keretén belül.

A magyar résztvevők közül elsőként Paris Noble lépett a színpadra, a TicketNinja üzletfejlesztési vezetője. A TicketNinja a rendezvényszervezőknek készült jegyértékesítési rendszer, segítségével bármilyen esemény személyre szabható és egyedi lesz. Parisnak ez volt az első pitche és teljesítménye alapján biztosan kijelenthetjük, hogy nem az utolsó.

A képen a következők lehetnek: 1 személy

Másodikként szerepelt a Cogito, akikről már sokat írtunk, ugyanis a Design Terminal őszi szemeszterének Demo Day nyertesei is ők voltak, de kikerültek a brit királyi család elé pitchelni tavaly ősszel a Pitch at the Palace keretében. Ők egy olyan közösségi jegyzetet kínálnak egyetemistáknak, mely amellett, hogy megkönnyíti a tanulást, tudást és inspirációt ad a felhasználóinak. Máté bemutatkozása is rendkívül jól sikerült, hiszen elsőként végzett a közönségszavazáson, ezzel pedig megelőzte a hazai kedvenc startupot, a Reeloqot. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szoros versenyben – mindössze 0,01%-kal.)

A képen a következők lehetnek: 1 személy, állás

Az eseménynek Murinsel elnevezésű hely adott otthont, mely egy rendezvény központ a Mur folyón. A résztvevők beszámolója szerint kicsit olyan érzésük volt, mintha a Bálnát a Dunára helyezték volna, hogy otthont adjon egy szuper pitch versenynek.

A magyar résztvevők az eseményen valós nemzetközi kapcsolatokra tehettek szert, elleshettek néhány pitch-technikát az osztrák társaiktól és egy igazán startupos élménnyel gazdagodtak. Így minden bizonnyal Máté sem bánta a kialvatlanságot és a sok utazást.

Fotók: Tüske Tibor

A rendezvény az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Program ATHU052 – SMART-UP projektjének keretében valósul meg. A projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja.

 

Egész Európát el akarja látni AI harci drónokkal a német Helsing

A pár hónapja pivotált startup megnyitotta az első olyan gyárát, ahol tömegesen tudja gyártani a saját fejlesztésű harci drónjait – most éppen Ukrajnának. A Helsing víziója, hogy Európa-szerte hozzon létre még ilyen gyárakat, ahol akár tízezrével gurulhatnak le a gyártószalagról a drónok.

Bővebben

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben