Hirdetés

Magyar startup vállalkozások mutatkoztak be Európa egyik legnagyobb IoT startup eseményén

A Startup Campus és Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusának együttműködésének eredményeként öt innovatív hazai vállalkozás mutatkozott be az Észak-Rajna-Vesztfália startup Innovation Hub által szervezett, Digital Demo Day 2019 eseményen.  

A nemzetközi és német nagyvállalatok részvételével zajló, mintegy 2000 fős rendezvényen a magyar cégek egy 30 m2 nagyságú területen felállított kiállítási standon fogadhatták ügyfeleiket. Az egynapos rendezvényen a régió startup ökoszisztémájának szereplői, valamint a tartományi gazdaságfejlesztésért felelős állami szervezetek is kiállítóként vettek részt. A hetekkel korábban legyezettet és előkészített találkozóknak köszönhetően a felek már a jövőbeli együttműködés részleteiről tudtak tárgyalni.

A Főkonzulátus kapcsolati hálózata és a Startup Campus munkatárainak együttműködésének köszönhetően maximálisan sikerült kihasználni az esemény adta lehetőségeket, melyről a résztvevő cégek az alábbiakban nyilatkoztak:

A Startup Campus-szal január óta közel 100 potenciális ügyfelet térképeztünk fel Németországban. A rendezvényre leszervezett találkozóink közül a legizgalmasabb a Vodafone európai központjával volt, akik a megoldásunk segítségével egészítenék ki partner edukációs platformjukat.” – Hives Áron, Horváth Dániel – EduBase

A Startup Campus hamar ráérzett mi kell a Neticle -nek. A folyamatos kommunikáció és piacfelérés eredményeként már most bebizonyosodott, hogy mindhárom termékünkre van piac Németországban. Az egyik régiós PR konzultációs cég, akivel találkozót szerveztek nekünk, ismerte a versenytársunkat és rögtön értette is az USP-t ami a megoldásunk mögött van. Két termékünk esetében megállapodtunk a próbaidőszak megkezdéséről.” – Szekeres Péter, CEO – Neticle

Nagyobb volt a pörgés a standunknál, mint amira számítottam. Előremutató üzleti tárgyalásaink voltak, ami közül a Mitsubishi Electric elektronikai eszköz gyártót emelném ki. Számára az járműipari analitikai tudásunk volt az a know how, melynek megosztásáról jövőben érdemes lesz tárgyalnunk.”

Szatmáry Gyula, Senior Sales Consultant – Inventure Automotive

Így, hogy idegen nyelvi környezetben, élesben, a piacunkon gyakoroltunk, sikerült megtaláltuk, validtuk a pitchünket. Látjuk mire van igény és hogy erre az igényre reflektálva hogyan kell kommunikálnunk a megoldásunkat.”- Fintor András, Co-founder – PenGo

Mi megfigyelőként voltunk jelen Düsseldorfban, de a Startup Campus és a Konzulátus hatékony, az üzletfejlesztést célzó együttműködése meggyőzött minket a programban való részvételről.”

– Bikádi Zoltán, Business Development Director – Talk-A-Bot

 A Startup Campus németországi üzletfejlesztési programjának következő állomása Drezdában, a Zala Zone -al és a Berlin Magyar Nagykövetség együttműködésben az NKF Summit rendezvény lesz, ahol szintén saját kiállítási standon, az önvezető autók és ipari digitalizáció területén fejlesztő startup vállalkozások mutatkoznak be.

Új startup segíti a iatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások