Hirdetés

Magyar nyelvű programozókurzus indul a digitálistudás-hiány enyhítésére

A megfelelő digitális tudás hiánya nemcsak a gazdaság versenyképességét, de a munkavállalók szintjén a foglalkoztathatóságot is veszélyezteti. A Green Fox Academy, a HTTP Alapítvány és a Microsoft február 1-jén indított közös programjának célja, hogy felkészítse az embereket a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira azzal, hogy széles körben hozzáférhetővé teszi az alapszintű programozási tudást. Ennek érdekében az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. 120 fő ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

 Magyar nyelvű, ingyenes programozókurzust indít a Microsoft, a HTTP Alapítvány és a Green Fox Academy. Az akár 3 hét alatt elvégezhető kurzus az alapvető kódolási tudás átadásával készíti fel az érdeklődőket a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira. A program egyébként nem előzmény nélküli: a Green Fox Academy még 2020 márciusában, a koronavírus-járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el 3 hetes ingyenes kurzusát, akkor még angol nyelven. “Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot – meséli Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője. – Bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, fejlesztőként aligha lehet boldogulni angolnyelv-tudás nélkül, a #MyFirstApp Coding Camp célja elsősorban az, hogy alapszintű kódolói tudást adjon az érdeklődőknek, és ezzel növelje az elhelyezkedési esélyeiket a munkaerőpiacon.”

Komoly hátrányt jelenthet a gazdaságnak a digitalizációs fejlesztések elmaradása

Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. napokban publikált kutatása is rámutat arra, hogy a digitális tudás hiánya komoly nehézséget okoz a gazdaságban. Az ITM, az IVSZ és a KIFÜ megbízásából készült felmérés szerint két év múlva akár 26 ezer főre is ugorhat az IT szakemberek hiánya, hiszen a képzések kibocsátása egyszerűen nem tudja követni a piaci kereslet alakulását. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a digitalizáció és az innovatív technológiai fejlesztések ma már gyakorlatilag minden ágazatban elengedhetetlenek, ugyanakkor felkészült munkaerő hiányában elmaradnak ezek a fejlesztések, ami óriási hátrányt jelent. Az IVSZ és Microsoft korábbi, „A digitális gazdaság súlya a magyar nemzetgazdaságban” című tanulmánya szerint a digitális gazdaság a teljes GDP legalább 25%-át adja, míg 2023-ra az új technológiák (5G, IoT, MI, blockchain stb.) révén a bruttó hozzáadott érték 2023-ig meg is duplázódhatna. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha képzésekkel segítjük a munkavállalók felkészítését. “Mi is látjuk ezeket a kihívásokat, éppen ezért a minél könnyebb munkavállalás érdekében a Microsoft 25 millió ember átképzését támogatja világszerte, a mostani programmal pedig tovább bővítjük azoknak a képzéseknek a számát, amelyekkel magyar nyelven is elérhetővé tesszük a jövőálló digitális tudás alapjait” – emelte ki Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

120-an mentori segítséggel vághatnak bele a tanulásba

A kurzus tananyagát a programozóképzéseket nyújtó Green Fox Academy dolgozta ki, a módszertan is a bootcamp által alkalmazott metodológiát követi. A program önállóan, saját tempóban is elvégezhető, megfelelő időráfordítás mellett akár 3 hét alatt el lehet sajátítani az anyagot. Márciusban pedig 120 fő számára egy mentorált kurzus is indul, amelyen a HTTP Alapítványnak köszönhetően motivált informatikatanárok segítik majd a résztvevők haladását. Őket a Microsoft által támogatott program első lépésében a Green Fox tapasztalt mentorai készítik fel. “Elsősorban azoknak szeretnénk lehetőséget biztosítani a mentorált kurzuson, akiknek a gyorsuló digitalizáció, illetve a járvány miatt veszélybe került az állása. Hiszünk abban, hogy tanár kollégáink mentori segítségével sok-sok újrakezdőnek tudjuk sikeressé tenni ezt a tanulási folyamatot” – mondta el Sisák Zoltán, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A teljes tananyag egyébként online érhető el, a mentorált kurzus is online formában fog zajlani, a csatlakozáshoz mindössze egy laptopra és megfelelő internetkapcsolatra van szükség. A márciusban induló programra a jelentkezés már elindult a myfirstapp.greenfox.academy/hu/ oldalon.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások