Hirdetés

Macskaeledeles startup kapott 9 millió dollár befektetést!

A kutyatulajdonosok már évek óta számos direct-to-customer szolgáltatás közül válogathatnak, a macskások azonban mindezidáig háttérben voltak. Most végre a cicaeledel innováció is megérkezett és nem túlzás azt állítani, hogy dübörög előre!

Hirdetés

Ma jelentette be a Smalls nevű macskaeledel startup, hogy Series A befektetési körüket 9 millió dolláros tőkeinjekcióval zárták. A koncepcióról az alapítók, Matt Michaelson (CEO) és Calvin Bohn (COO) elmondták, hogy nem csupán a D2C kutyaeledel-modell macskákra való átültetéséről szól a történet.”

A Smalls felismerte, hogy a macska egy válogatós csúcsragadozó, amit egyre több tudatos macskatulajdonos figyelembe vesz kedvencük élelmezésekor. Így kínálatukban olyan ínyencségeket találunk, mint a friss, emberi fogyasztásra szánt minőségű csirkét és marhahúst, fagyasztva szárított szárnyasokat, és hasonló finomságokat. Mivel a macskák imádnak kütyüket is gyűjteni, így természetesen játékokat, sőt még különböző alom kellékeket is forgalmaznak.

“A Smalls sikeresen kifejlesztett egy olyan márkát, termékkombinációt, ellátási láncot és vevői élményt, amelyet kifejezetten a macskákra optimalizáltak, amilyen senki másnak sincs” – mondta el az ügyvezető.

Michaelson elmondása szerint a Smalls-nak jelenleg „több ezer” aktív előfizetője van, ami nem túl konkrét, de a képlethez még annyit hozzátett, hogy ez az ismeretlen szám négyszer több, mint tavaly. Elmacskásodni nem fognak!

Forrás: TechCrunch

Hirdetés

Fontos a fenntarthatóság, de az intim higénia területén várat magára az igazi áttörés

Nem sokkal hajlandóak többet fizetni a magyar nők a fenntartható intim higiéniai termékekért, és noha fontosnak tartják a környezetvédelmet, a hatékonyság és az ár az első számú szempont, amikor vásárlásra kerül a sor. Érdeklődnek az innovatív megoldások iránt, azonban ezek kipróbálására és használatára sokszor nincs elég idejük, így továbbra is a hagyományos menstruációs termékek hódítanak itthon – derül ki a TZMO Hungary felméréséből, mely a magyar nők véleményét vizsgálta a havi ciklushoz kapcsolódó környezettudatosságról.  

Bővebben

A NAV-tól igazolt szakmai vezetőt az adótanácsadói piac meghatározó szereplője

Magyarország egyik vezető, minősített és elismert adótanácsadója, új üzletágvezetővel bővítette szakértői közösségét. Kiss Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi osztályvezetője, 2022 májusától tölti be a SALDO tanácsadói üzletágvezetői pozícióját. Elődje Sarkadi-Nagy András volt, aki jelenleg a részvénytársaság vezérigazgatója.

Bővebben
Hirdetés

Elindult a magyar Kickstarter, a Brancs közösségi piactér

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is. A Brancs az első hazai közönségre szabott online piactér, ahol az ország legújabb termék- és szolgáltatásfejlesztési projektjeit közösségi finanszírozással valósítják meg. Az ötletgazdák a leendő vásárlóikkal – azaz a közösség erejével – gyűjtik össze a kampányok megvalósításához szükséges tőkét.

Bővebben

Budapesten rendezik meg Közép-Európa legnagyobb techfesztiválját

Az online térben töltött két év után végre személyesen is várja elsősorban a szoftverfejlesztés terén dolgozó magyar és nemzetközi szakembereket Közép-Európa legjelentősebb, technológiai trendekkel és fejlesztői újdonságokkal foglalkozó techfesztiválja. A kétnapos Craft Conference magyar szervezői közel 30 országból mintegy 1500 résztvevőt várnak, akikkel többek között a NASA, a Google, a Spotify, az IBM vagy az eBay szakemberei, gyakorló kódolók, és a technológia üzleti oldalával foglalkozó vezetők is megosztják tapasztalataikat a legforróbb trendekről. A szellemi útravaló mellett workshopok, vállalati standok és kapcsolatépítő bulik teszik teljessé az élményt, melynek a Vasúttörténeti Park szolgál különleges helyszínéül.

Bővebben

A diákigazolvány új szerepe, szabadulószobává alakuló városok, és élelmiszertermelés a nappaliban – kihirdették az MVM Edison startup verseny idei nyerteseit

A diákokat kedvenc márkáikkal összekötő program; közösségi alapú, decentralizált otthoni kertészet, az okos hulladékkezelést és újrahasznosítást ösztönző alkalmazás; városokat interaktívan bemutató telefonos szabadulószoba; fiatalokat célzó ökotudatos, digitális, közösségi alkotóműhely, illetve lemerült elektromos autóknak szóló asszisztencia-szolgáltatás is szerepel az MVM Edison startup verseny idei nyertesei között. Az innovatív ötletek pénzjutalomban részesülnek, illetve akár 50 millió forint magvető befektetést is kaphatnak.

Bővebben

Az innovatív magyar csapat megmutatta: minden második fékezésünk balesethez vezethet

Igencsak hektikusan vezetünk a fővárosban, majdnem minden második fékezésünk, gyorsításunk, vagy kanyarodásunk hirtelen történik, ami balesetveszélyt hordoz magával – mutatnak rá a Cristo autós alkalmazás friss felhasználói adatai. A reggeli órákban Dél-Budán, délután viszont a pesti belvárosi forgalomban kell az átlagosnál jobban figyelni autóvezetőként a hétköznapokon, az ekkor tapasztalt feszültség a hétvégi kb. kétszerese. A Közlekedési Kultúra Napjának alkalmából bemutatjuk az eredményeket, melyek kapcsán a drivingcamp Hungary közlekedésbiztonsági szakértője ad tanácsot a fővárosi autósoknak.

Bővebben

Startupok és nagyvállalatok: együtt sikeresebbek

A friss ötlet, agilitás és az innovációban testet öltő tudás társul a sokévtizedes szakértelemmel, tapasztalattal, technológiai háttérrel, értékesítési kompetenciákkal, partneri hálózattal és erős pénzügyi háttérrel. Így támogatja egymást startup és nagyvállalat, amely együttműködésére egyre több a példa itthon és a nagyvilágban. Az idei Startup Safari konferencián vállalatvezetők, startupok, befektetők készítettek látleletet a hazai startup ökoszisztémáról.

Bővebben

Melbourne-i győztesek a budapesti esettanulmányi versenyen

Idén negyedik alkalommal rendezték meg Magyarországon a régió egyik legnívósabb nemzetközi üzleti esettanulmányi versenyét, a Central European Case Competition-t (CECC). A rendezvény egyik esetadó partnere a Schneider Electric volt, a győztes melbourne-i csapat az ő beszállítóik CO2 kibocsátásának csökkentésére, valamint az EcoStruxure platform újszerű alkalmazására dolgoztak ki koncepciót.

Bővebben