Ma indul az ingyenes tudományfesztivál

A JÖVŐ UTCÁJA egy ingyenes tudományos utcai kiállítás a Kossuth Klub / Tudományfesztivál és az EPAM szervezésében, ahol a tudomány, technológia és fenntarthatóság találkozik. Ismerd meg és próbáld ki az önvezető autók, az okos otthon, a robotok világát! 

Az EPAM digitális játszóterén az is kiderül, hogy milyen készségekre van szükség ahhoz, hogy a következő évtizedekben otthonosan mozogjunk ebben a világban; mai felnőttek és a gyerekeink, akik a jövő technológiáját fogják feltalálni.

TANÖSVÉNY a kezdetektől

A Jövő Utcája egy képzeletbeli idővonalon vezeti végig a látogatókat. A Corvin sétányon végighaladva a egy digitális játszótértől indulva haladunk az egyetemek kutatólaborjain át a technológiai startupok felé, majd elérünk a nagy technológiai cégek világáig. Az interaktív tudományos kiállításon a technológia iránt érdeklődők testközelből ismerhetik meg a jövőformáló fejlesztéseket, több terméket és szolgáltatást pedig ki is próbálhatnak. Az ingyenes rendezvény gyerekek és felnőttek számára is élményekben gazdag programlehetőség.

Programok és kiállítók:

● Az EPAM e-kids sátrában egy un. Techjátszótéren a többi között táncoló és beszélő robotok, agyhullámokkal vezérelhető társasjáték, digitális kifestő, interaktív zenegép várja az érdeklődőket 2 éves kortól.
● Az YXPO sátorban fiatal feltalálók mutatják be innovációikat: hazugságvizsgáló, palacsinta nyomtató, pókrobotok, okos gitárpedál. Emellett egy drónreptető alkalmazást és VR hegesztést is ki lehet próbálni.

Startupok mutatják be fejlesztéseiket: kiterjesztett valóság alapú oktatási eszközök, VR alapú társasjáték, innovatív futárszolgáltatás, de munkahelyi értékelőrendszer is.

● Egy külön Robotsátorban lehet építeni, kipróbálni a legkülönbözőbb robotokat.
● Versenyautó fejlesztésben nyertes egyetemi csapatok kiállítják Formula 1-es autóikat.
● Vezető technológiai nagyvállalatok, un. ARM, EPAM, Nokia, Prezi mutatják be fejlesztéseiket.
● A Digitális Közösségi Alkotóműhelyben rendelkezésre áll és kipróbálható minden eszköz, gép, ami szükséges lehet egy ötlet megvalósításához.
● Iskolás gyerekek Scratch, Minecraft és micro:bit oktatáson és robotika szakkörön is részt vehetnek.
● Ingyenes planetáriumi előadások is lesznek gyerekeknek, valamint meteoritsimogató, naptávcső.

Regisztráció a programokra

Kép: VIII. kerület – Józsefváros – Ittlakunk.hu

Maradj naprakész a hazai startup hírekkel kapcsolatban!

Kövesd Facebook oldalunkat!

 

Itt vannak az újragondolt Hiventures befektetések részletei

A Hiventures indulása óta több, mint 2000 beérkező projektet vizsgált meg, amely során 204 esetben született pozitív befektetési döntés, 17 milliárd forint értékben. A hatalmas volumenszám következtében felhalmozódó piaci visszajelzések és tapasztalatok alapján június 1-től még versenyképesebb befektetési konstrukcióval várják a startupokat. Az inkubáció, magvető és növekedési életszakaszokban a belépési kritériumok, a teljesítésre váró mérföldkövek és az igényelhető befektetési összegek is változni fognak.

Bővebben

Személyre szabott ajánlatok jönnek a költéseink alapján

A mindennapi pénzügyeket leegyszerüsítő megoldásokkal rukkoltak elő a K&H fejlesztői innovációs versenyére jelentkező startupok. A világ minden tájáról összesen 45 csapat nevezett többek között mesterséges intelligencián alapuló adatfeldolgozó alkalmazással, láthatatlan és különböző elektronikus fizetési megoldással. A K&H szakmai zsűrije a Mondriaan csapatot választotta győztesnek.

Bővebben

A Google rákapcsol a biztonságra

Magyar szervezetek is pályázhatnak  június 28-ig a Google az Impact Challenge on Safety-re. Az új, 10 millió eurós alap olyan európai, internetbiztonsággal és adatvédelemmel foglalkozó szervezetek támogatására jött létre, amelyek tevékenységükkel aktívan fellépnek a szélsőségek és a gyűlölet ellen, valamint az online és az offline térben is segítik a fiatal generáció életét.

Bővebben

A nagyvállalatok állami támogatása a startupokhoz is tovább gyűrűzhet

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz – közölte Szigeti Ádám, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára. A program az új technológiák mellett új üzleti modellek kialakítását, bevezetését, a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatások megjelenését is segíti.

Bővebben

A szülők és a fiatalok egyszerűen követhetik pénzügyeiket ezzel az applikációval

Egy évtizede még maximum a Monopoly vagy a Gazdálkodj okosan állt a szülők rendelkezésére ahhoz, hogy a gyerkőcöknek megmutassák, mi is az a pénz és mit jelent tudatosan bánni vele. Ma a digitalizáció elhozta az egyszerűbb és élőbb lehetőségeket: a pénzügyi tudatosság fejlesztését segítő, egyebek mellett egy családi zsebpénzkezelő alkalmazáson egy fiatal magyar fintech startupdolgozik. A Family Finances most 175 millió forint befektetést kapott a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-től.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások