Hirdetés

Lerántjuk a leplet a Z-generáció álommunkájáról

Nemzetközi szinten egyre nagyobb népszerűségnek örvend az e-sport, akár megélhetés szintjén is – különösen az 1995 után születettek életében. Felmerülhet a kérdés: pontosan mi is az e-sport, és vajon tekinthetünk-e rá szellemi sportként? A K&H mozdulj! program a magyarországi e-sport elkötelezett támogatójaként ezekre a kérdésekre adja meg a választ.

Bár már negyven évvel ezelőtt is szerveztek olyan összecsapásokat, ahol videojátékosok egymás ellen küzdöttek, a mai értelemben vett e-sport csak az ’90-es években született meg. A technika fejlettsége ugyanis ekkorra jutott el odáig, hogy a játékosok ne csak a számítógép, hanem egymás ellen is kipróbálhassák tudásukat.

„A Z generáció tagjainak ez már több mint egy jó szabadidős tevékenység – egyre többen gondolnak rá megélhetési formaként is. A jövő fiatalsága számára nem csak lehetséges, de vágyott cél is, hogy egy virtuális karakter irányításával keresse a kenyerét”

– fejtette ki Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„Az e-sport világa kétségkívül sok hasonlóságot mutat a hagyományos sportokéval. A játékosok fizikai teljesítőképessége miatt a profi csapatok fizikai edzésprogramot építenek be a felkészülésükbe.  Emellett a játékok szervezeti felépítése is hasonló a hagyományos sport világáéhoz – a játékosok csapatokba, ligákba tömörülnek, lokális és globális versenyeken indulnak, és nekik is van rajongótáboruk, miközben a média előszeretettel közvetíti a rangos versenyeket” – mutatta be az e-sport jellemző tulajdonságait Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatója.

Szellemi sport-e az e-sport?

Az e-sportot egyre többen tartják számon szellemi sportként, ugyanis itt is igaznak bizonyul, hogy a siker fejben dől el: a motorikus mozgásokon túl magasszintű stratégiai gondolkodásmódra, villámgyors döntéshozatalra és kiemelkedő csapatmunkára van szükség. Egy profi játékos akár napi 12-14 órát is eltölt számítógép előtt ülve. Ez természetesen nem csak a játékkal eltöltött időt jelenti, beletartoznak a stratégiai megbeszélések és elemzések, valamint az egyéni- és csapatjáték gyakorlása is. Egy-egy mérkőzés akár 5 órát is igénybe vehet, ami alatt folyamatos koncentráció és maximális teljesítmény szükséges, ezért az állóképesség kiemelkedően fontos a játékosoknál. Mindezek hasonló mentális tevékenységek, mint amiket a ma már világszerte szellemi sportként elfogadott sakkban vagy pókerben láthatunk.

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben

Öt év lobbizás ment a kukába azzal, hogy az Andreessen Horowitz az USA-t választja a brit kriptopiac helyett

A Sifted által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján az Andreessen Horowitz arra a lóra tett, ami kriptobarát szabályozást ígért neki. 2024 nyara előtt ez Nagy-Britannia volt, utána már az Egyesült Államok és főleg Donald Trump.

Bővebben