Hirdetés

Lehúzza a rolót a Cambridge Analytica

A londoni székhelyű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég csődeljárást indít. A Facebook-botrány nyomán számos kérdéses esetre fény derült.

A vállalat maga jelentette be szerda este Londonban, hogy azonnali hatállyal teljesen felhagy minden tevékenységével. Az elmúlt hetekben megjelent brit és amerikai sajtójelentések szerint a Cambridge Analytica 87 millió Facebook-felhasználó adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül – írja beszámolójában az MTI.

A tevékenység leállításáról szóló szerda esti közleményében a cég bejelentette, hogy fizetésképtelenségi eljárás megindítására kért engedélyt a brit hatóságoktól, és ezzel párhuzamosan hamarosan csődeljárást kezdeményez amerikai érdekeltségeivel szemben is az illetékes New York-i bíróságon.

A cég közleménye szerint a Cambridge Analyticát az elmúlt hónapokban számos megalapozatlan vád érte, olyan tevékenységek miatt, amelyek nemhogy törvényesek, de az online hirdetési szakma széles körben elfogadott normái közé tartoznak a politikai és a kereskedelmi küzdőtéren egyaránt.

A Cambridge Analytica továbbra is teljes bizalommal állítja, hogy munkatársai etikusan és törvényesen jártak el. A média ostroma azonban a cég gyakorlatilag összes ügyfelét és beszállítóját elriasztotta, és ennek eredményeként született az a döntés, hogy a társaság üzleti tevékenysége nem fenntartható tovább.

A Cambridge Analytica alapítói, illetve befektetői között van Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadója, aki egy ideig a cég alelnöke volt, és Robert Mercer milliárdos, az amerikai republikánusok egyik fő anyagi támogatója.

Egybehangzó értesülések szerint a cég megpróbálta befolyásolni a brit EU-tagságról 2016-ban tartott, a kilépést pártolók szűk győzelmével végződött népszavazást is. Christopher Wylie, a Cambridge Analytica egykori kutatási igazgatója a londoni alsóház digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős bizottságának áprilisi meghallgatásán azt mondta: meggyőződése szerint az Aggregate IQ nevű kanadai adatkezelő cég, amelynek szolgáltatásait az EU-népszavazás Brexit-táborát összefogó kampánycsoport használta, gyakorlatilag a Cambridge Analytica társcége volt és merített a CA adatbázisából.

Wylie szerint “teljesen ésszerű az a feltételezés”, hogy az Aggregate IQ nagyon jelentős szerepet játszott a Brexit-tábor népszavazási győzelmében, és az is, hogy az EU-referendumon más eredmény születhetett volna, ha nem történt volna “csalás”.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások