Hirdetés

Legtöbben egy homeoffice kerti faházra vágynak

Sokat elárul arról, hogyan élik meg a magyarok a lassan egy éve tartó járványt, hogy egy, a kert végébe felépíthető home office faház bizonyult a legtöbb érdeklődést kiváltó terméknek a #vegyélhazait kezdeményezés keretében.

Egy éve indult útjára a #vegyélhazait kezdeményezés, amely most összegyűjtötte, hogy az elmúlt tizenkét hónapban milyen termékekre és üzletekre kattintottak leginkább a felhasználók. A termékek listáját egy home-office hangszigetelt kerti faház vezeti, a 16 négyzetméteres miniotthon ára 1,9 millió forint és elvonulási lehetőséget biztosít – ha például család mellett dolgozna az ember.

A második helyre akár a faházban is jól hasznosítható, buja pózokat ábrázoló, süteményekhez való kiszúró került, amely mindenképpen édes bűnökre sarkall. Úgy tűnik, hogy a járvány idején felértékelődött a lakáskultúra, mert a harmadik legkeresettebb termék a dizájnos fürdődézsa. Népszerűek a különleges ajándéktárgyak, az első tízben találunk vintage rókakoma figurákat, süthető gyurmából készült bögrét és mézeskalács bölcsőt. A legnépszerűbbek között van még a rétes és a kenyérsütésben segédkező okos befőttesüveg. Utóbbi készülék a 2020-2021-es év legtrendibb tevékenységében, a kovásznevelésben nyújt támogatást. A top10-et a kézműves üdítőital és kokárda zárja.

Egy évvel ezelőtt indította útjára a Marquard Media a #vegyélhazai kezdeményezést, hogy felületet biztosítson a hazai márkáknak maguk és termékeik bemutatására, közösséget építsen és így segítsen a magyar kultúrának, divat- és gasztrovilágnak, vagyis azon szektoroknak, amelyekre a járvány különösen keményen sújtott le. Azóta több mint 400 ezer felhasználó csatlakozott a csoporthoz, rengeteg magyar termelő, manufaktúra és kézművesműhely kínálja itt a portékáit. Az évfordulón az is kiderült, hogy mely vállalkozások adatlapja vonzotta a leginkább a nézelődőket.

Híres magyar találékonyság

A magyar humor a karantén idején is él és virul, ezt jól bizonyítja, hogy egy vicces bögréket gyártó manufaktúrát kattintottak a legtöbben. Hatalmas az érdeklődés a modulházak iránt, egy környezetbarát otthonokat kínáló cég lett a második. Az első tízben találunk még többek között házi lekvárfőzdét, cipő- és táskatervezőt, egyedi kendőket és ékszereket gyártó műhelyt, valamint a natúr kozmetikumok megmozgatta a közönséget.

Bár a listára nem kerültek fel, a #vegyélhazait közössége körében nagy népszerűségnek örvendenek az egyedi, jópofa termékek. Ilyen például a pároknak kifejlesztett kesztyű, azaz a pártyű. Egy ötvösmester feldobható érmét tervezett civakodó szerelmeseknek: akik biztosra akarnak menni, mindkét oldalra a saját nevüket íratják. A járvány negatív mentális hatásai ellen a legjobb védekezés a humor és a kreativitás: a csoportban találunk vakcinás fülbevalót, valamint karantén ihlette vázát – fertőtlenítőszer motívumokkal.

A #vegyélhazait különlegessége, hogy a szolgáltatásokat keresők is feltehetik kérdéseiket. Az egyik felhasználó egy, mémekben is látható kitömött gepárd mását szerette volna megvarratni. Sikerült neki és azóta mások is akarják a mémből valósággá vált gepárdot, ahogyan a bárányos WC-papír tartó is életre kelt és hatalmas népszerűségnek örvend.

Legkeresettebb termékek listája:

  • Home-office kerti faház
  • Pózos kiszúró sütikhez
  • Műanyagból készült fürdődézsa
  • Kézzel húzott rétes
  • Rókakoma figurák
  • Gyurmából készült flamingós bögre
  • Mézeskalács bölcső
  • Okos befőttesüveg
  • Magyar üdítőital
  • Kézműves kokárda

Kép forrása: www.tamasfahaz.hu

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások