A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.
A Wise két korábbi alkalmazottja, Martin Sokk és Mihkel Aamer sok éve fektetett már be részvényekbe, mire előjöttek közös startupjuk, a Lightyear ötletével, amit a borzalmas befektetői platformok és az abszurd rejtett díjak ihlettek. A 2020 októberében alapított Lightyear hatékony, átlátható és alacsony díjszabású befektetési platformot kínál az európai piacon, továbbá 35 millió dollár tőkét vont be sikerrel, és immár 22 európai országban, köztük Magyarországon is elérhető.
A startup alapítása mögött kifejezetten edukatív célzat is áll. Mint írják: „Jelenleg Európában csupán az emberek 10 százaléka fektet be, szemben az amerikaiak 50 százalékával. Szerintünk ez így nincs jól. (…)
Magyarországon még nem széles körben elterjedt gyakorlat a pénz befektetésekben történő gyarapítása, a Lightyear pedig küldetésének érzi az ilyen irányú edukációt és a befektetések térnyerésének támogatását.”
A pénzügyi és befektetési tudatosság emeléséhez a Lightyear most új stratégiai partnert talált Balogh Petya angyalbefektető, a STRT alapítója és vezetője személyében, aki most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.
Mint azt kérdésünkre a Lightyear közölte,
az együttműködés keretében a Lightyear hamarosan plakátkampányt indít Petya segítségével, edukációs videókat tesz közzé, valamint közös webinárokat is fognak szervezni a szereplők.
Azt, hogy a stratégiai partnerség keretében megvalósított tartalmak pontosan milyen témákat fognak körüljárni, egyelőre nem tudni. Mindenestre a Lightyear sajtóközleménye kiemeli „a befektetésekkel kapcsolatos gondolkodás és társadalmi magatartás” emelésének és a diverzifikált befektetői portfólió fontosságát, valamint a frissen tőkét bevont startupok gyarapodásának lehetőségét a Lightyear platformján keresztül.
Balogh Petya az együttműködésről így nyilatkozott: „Magyarországon rendkívül alacsony a tőkepiacon aktív magánszemélyek száma, és ez sem nekik, sem az országnak nem jó. Emellett sok a szabad, be nem fektetett pangó pénz a piacon, ami sem hozamot, sem kamatot nem termel a tulajdonos számára.
Különösen a fiatalok körében van felelősségünk abban, hogy ösztönzést adjunk arra, fektessenek a saját jövőjükbe, foglalkozzanak pénzügyeikkel, különösen ami az elérhető befektetéseket illeti. A Lightyear ebben hoz egy új színt és lehetőséget.”
Az elköteleződést megerősítendő Petya egyébként ingyenes számlát is nyitott a Lightyear platformján annak érdekében, hogy adóhatékony alternatívát találjon államkötvényei hozamának újrabefektetésére. Mint nyilatkozta: „Végre egy cég, amely nem a saját pillanatnyi hasznára épít, hanem ügyfelei hosszú távú sikerére. Szeretem az okos eszközöket, és az okos befektetéseket. Így nem volt nehéz felfigyelnem a Lightyearre, amely mindkettőt megtestesíti.”
MONTÁZS: Petróczi Rafael / Startup Online. Forrás: Lightyear sajtócsomag és a STRT honlapja