Hirdetés

Közel 50 millió euróval támogatja a lengyel állam alapbefektető cége a korai fázisú startupokat

A PFR Ventures alapbefektető cége négy befektetési alapba csatornázza be az összeget, amit azok 2029-ig helyezhetnek ki ígéretes, korai fázisú projektekbe.

46,7 millió euró – összesen ekkora tőkét pumpál bele az állam a lengyel startup-ökoszisztémába a Lengyel Fejlesztési Alap (PFR)  alapbefektető cégén, a PFR Ventures-ön keresztül. Egész pontosan

a PFR Ventures a fenti összeget négy másik, a lengyel ökoszisztémára koncentráló befektetési alapba csatornázza be: a 24Ventures, a Digital Ocean Ventures, a Hard2beat és a Tar Heel Capital alapjaiba. A PRF Ventures közel 50 millió eurós tőkéje kifejezetten azt célozza, hogy a korai szakaszú innovatív projekteket támogassa meg,

A négy kedvezményezett befektetési alap összesen 58,4 millió euró összegben fog tőkét kihelyezni 2024-2029 között, tehát az összes kihelyezhető tőke 80 százaléka a PRF Ventures-ön keresztül jön. A PRF Ventures a fenti tőkét két forrásból biztosítja: egyrészt anyacége, az állami tulajdonú Lengyel Fejlesztési Alap költségvetéséből, másrészt EU-s alapokon keresztül.

A története során már több mint 80 kockázatitőke- és magántőkealapnak tőkét biztosító PFR Ventures vezérigazgatója, Maciej Ćwikiewicz így nyilatkozott a Recursive-nak:

„Az elmúlt néhány évben közel ezer lengyel vállalat vont be pre-seed/seed finanszírozást – néhányuknak már sikerült is új befektetőket bevonzaniuk. Ők adják a lengyel vállalkozók új hullámát, akiknek már nem kell aggódniuk a finanszírozás hiánya miatt.”

Maciej szerint soha korábban nem volt még olyan nagy merítése a lengyel ökoszisztémának seed körüli startupprojektekből, mint most, ezért is szükséges forrásokat allokálni a korai szakasz támogatására.

NYITÓKÉP: A PFR Ventures hatodik alkalommal megszervezett inkubációs programjának Demo Day-e. Forrás: PFR Ventures / Facebook

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben