A május 21-22-én, Lengyelországban megrendezendő Carpathian Startup Festre kedvezménnyel utazhatnak ki a startupok az esemény hazai partnere, az InnoMaker Partners kuponkódját használva.
Idén május 21-22. között rendezik meg a közép-kelet-európai régió egyik legjelentősebb startupeseményét, a Carpathian Startup Festet. A lengyel Jasionkaban helyet kapó rendezvény célja, hogy összehozza a régió ökoszisztémáját formáló startupokat, befektetőket, vállalati vezetőket és innovátorokat. A fesztiválon négy színpadon, több mint 120 előadóval zajlanak majd a szakmai programok, és a networking is kiemelet szerepet kap.
A Carpathian Startup Fest egyúttal saját startupversenyt is rendez a régió feltörekvő vállalkozásai számára, aminek keretében a résztvevők összesen 150 ezer złoty (átszámítva körülbelül 14,3 millió forint) pénzdíjazásban részesülhetnek.
Mindemellett az esemény alkalmat biztosít arra is, hogy a startupok növeljék ismertségüket, befektetőket találjanak, és tapasztalt mentorokkal dolgozzanak együtt.
Jelentkezni a versenyre 2025. március 24-ig lehet a Carpathian Startup Fest hivatalos weboldalán keresztül. A pályázatokat iparági szakértők és befektetők bírálják el, a döntősöket pedig 2025. április 16-án hirdetik ki.
A 2024. évi Carpathian Startup Festről készült fotó. Forrás: Carpathian Startup Fest
A Carpathian Startup Fest hivatalos magyarországi ökoszisztéma-partnereként az InnoMaker Partners arra bátorítja a magyar startupokat, hogy vegyenek részt a fesztiválon, ehhez pedig exkluzív kedvezményt is biztosít számukra:
a CSF25PARTNER kuponkód használatával 17 százalék kedvezménnyel vásárolhatók meg a belépők.
NYITÓKÉP: A 2024. évi Carpathian Startup Fest startupversenyének nyertesei. Forrás: Carpathian Startup Fest