Hirdetés

Komoly lépéseket tesz a nőkért az Európai Bizottság

A nemzetközi nőnap okán ez a hét kétség kívül a hölgyekről szólt – és jól is van ez így! Így gondolta ezt az Európai Bizottság is, akik ezen a héten jelentették meg átfogó tanulmányukat arról, hogy hogyan is áll a kontinensen a férfiak és nők közötti egyenlőség, illetve prezentáltak egy riportot arról is, hogy mi a helyzet a nőkkel a technológiai területeken.

A 2018-as nemek közötti egyenlőségről szóló jelentés több problémára is rávilágít, és bizonyítja, hogy bizonyos területeken előrelépésnek a jele sem mutatkozik: a nők továbbra is jóval nagyobb arányban érzik felelősségüknek a háztartásbeli feladatokat, s emiatt a munkavállalói kedvük alacsonyabb. A nemek közötti bérszakadék hosszú évek óta 16% -kon stagnál, és a nők elleni erőszak továbbra is problémát jelent – habár egyre nagyobb nyilvánosságot kap minden kezdeményezés, ami ennek felszámolására törekszik.

“A nemek közötti egyenlőség kérdése folyamatosan napirenden van, de az előrehaladás még mindig lassú ezen a téren. A nők helyzetének megváltoztatása érdekében igencsak tudatos döntéseket kell meghoznunk. A Bizottság javaslatot tett a munka és a magánélet egyensúlyának eléréséhez szükséges irányelvekről. Az Isztambuli egyezmény értelmében a már elfogadott politikai intézkedések végrehajtására törekszünk minden tagállamban, s így a nemek közötti bérszakadék kezelése, és a nők elleni erőszak leküzdése a célunk.” – mondta el Frans Timmermans, alelnök.

A jelentés azt mutatja, hogy a nők továbbra is számos kihívással szembesülnek. Hiába magasabban képzettek, mint a férfiak (egyetemi diplomával rendelkezik a 30-34 év közötti nők 44%-a, míg a férfiaknak mindössze 34%-a), a vállalatok döntéshozatali pozícióiba kerülni továbbra is jóval kevesebb esélyük van, és átlagosan 16% -kal kevesebbet keresnek a férfiaknál az egész EU-ban.
A nők is a politikában is alulreprezentáltak. Hat országban (Görögország, Horvátország, Ciprus, Lettország, Magyarország és Málta) a parlamenti képviselők kevesebb mint 20% -a hölgy.
Az európaiak 44%-a átlagosan úgy gondolja, hogy a nőknek gondoskodniuk kell otthonukról és családjukról. Az EU-tagállamok egyharmadában nem kevesebb, mint az emberek 70%-a.
Az erőszak még mindig elterjedt: Európában minden harmadik, 15 éves korát betöltött nőnek van erőszakkal kapcsolatos élménye. Az EU-ban a nők 55%-a szexuális zaklatásnak is áldozata volt már.

Nők a digitális korban

A nők részvétele a digitális-és IT szektorban az elmúlt években nem növekedett. A felsőoktatásban tanuló nők, mindössze 24,9%-a választ olyan szakmát, amely bármilyen számítástechnikai vagy digitális tudományterületet érint. A vállalkozó nők száma viszont folyamatosan növekszik, de még mindig jóval a férfiak alatt marad. A startupok vezetőinek például 14,8%-a nő!

Mariya Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos elmondta, hogy dolgozni fog a nők részvételének növelésén a digitális ágazatban. Kijelentette, hogy az informatikai ágazatban jelen levő sztereotípiákat fokozatosan leépíti, és támogatja a digitális készségek fejlesztését és az oktatást, különösen a nők esetében, valamint segíteni fogja a vállalkozókat is. A digitális nők kezdeményezés 2018-ban elindul!

 

Az hazai informatikusok pár éven belül külföldi munkaadónak fognak dolgozni?

Négyből három hazai informatikus valószínűnek tartja, hogy a következő két évtized során távmunkában külföldi munkaadónak fog dolgozni, és szinte minden szakember az IT-életpálya természetes részének tekinti a külföldre történő munkavégzést – derül ki egy friss kutatás eredményeiből. Az IVSZ értékelése szerint mindez nemcsak az egyébként is súlyos munkaerő-hiánnyal küzdő digitális munkaerőpiac szempontjából jelent újabb egyértelmű

Bővebben

Még sosem érte meg ennyire telekocsizni

Noha december 31-ig még biztosan hatósági árakon tankolhatunk, a globális infláció miatt sokan már most az autós közlekedés költséghatékonyabb alternatíváit keresik. A közúti közlekedés résztvevőinek egyre több anyagi próbatétellel kell szembenézniük, így autósként és utasként egyaránt mérlegelni kell, hogy milyen utazási forma lehet a leggazdaságosabb, különösen nagyobb távolságok esetében.

Bővebben

Közösségi támogatás megoldást hoz a tartalomgyártóknak a magyar startup

Általános nemzetközi trend, hogy a fogyasztók egyre inkább nyitottak arra, hogy pénzzel is támogassák a kedvenc tartalomkészítőiket. 2021-ben az ezzel kapcsolatos mikrotranzakciók összege átlépte 13,5 milliárd dollárt és az előrejelzések szerint ez az éves összeg hamarosan a duplájára nő. A válság miatti reklám és szponzorköltések kiesésével a médiumok, vloggerek és nonprofit szervezetek is nagyobb szerepet szánnak a közösségi támogatásnak. Nekik nyújt alternatívát a tranzakciós díj és akár áfa nélkül működő magyar Donably.

Bővebben

Innovatív találmány védi meg az autósokat a vadgázolástól

Hazánkban a hivatalos statisztikáknál jóval több, évente akár 40 ezer vadgázolás történhet. Ezt a számot hivatott csökkenteni a VIONN GO, az első okos vadriasztó, ami a gépjármű alvázára rögzítve a beépített hangszórónak köszönhetően jelzi érkezésünket az állatvilágnak. A fejlesztők egy mégis bekövetkezett vad által okozott baleset esetén a keletkezett kárt öt munkanapon belül megtérítik ügyfeleiknek egymillió forintig.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások