Megtartották a 7. Venture Capital Summit rendezvényt, Magyarország egyik legfontosabb kockázatitőke-konferenciáját. Üzletfejlesztési szakértők, pénzügyi szakemberek és befektetésialap-kezelők előadásait hallhattuk kockázatitőke-befektetésről, a smart money és a kapcsolati brókerek szerepéről, a nemzetközi piacon elérhető lehetőségekről, és arról, hogy milyen hatást gyakorol a tőkebefektetésre az állami szerepvállalás.
Érvényesülés nemzetközi szinten
Michael Rager, a Deutsche Telekom Capital Partners (DTCP) igazgatója szintén Zoom-előadás formájában tartotta meg a keynote-ját. A telekommunikációs cég befektetési programja 2015-ben indult, de mára 70 országot tudhatnak a globális portfóliójukban, és a Szilícium-völgytől Tel Avivon át Dél-Koreáig mindenütt jelen vannak. Ők indították be a LeanIX-et, a Staffbase-t és az Instanát (Németország), a Graphcore-t és az Atom bankot (Egyesült Királyság), valamint a Pipedrive-ot (Észtország). Rager szerint a nemzetközi kockázatitőke-befektetők bevonásának három egyszerű módja van:
- Fontos a régión túli, nemzetközi hálózatok kiépítése és ennek aktív kihasználása.
- Konferenciák. Érdemes ellátogatni a fontosabb európai rendezvényekre (SaaStock, Slush, NOAH stb.)
- Befektetői kezdeményezés. Érdemes előzetesen felmérni, hogy mely kockázati-tőke befektető lehet megfelelő például az iparág, üzleti modell és a szükséges összeg nagyságrendjének vonatkozásában.
A koronavírus kockákzatitőke piacra gyakorolt hatása kapcsán Rager elmondta: kevesebb az új üzlet, ezért lassúbb a növekedés, ugyanakkor a cégek működési költsége is csökkent, mivel kevesebb rendezvényt vagy utazást kell finanszírozniuk. A SaaS iparág helyzete ugyanakkor kellően robusztus Rager szerint – legalábbis egyelőre; érdekes idők várhatók az európai kockázatitőke-befektetési piacon, a bizonytalanság új lehetőségeket is teremthet, és időt is nyerünk, hogy az új termékek fejlesztésére koncentráljunk.
Passzív mecénás vagy tevékeny partner?
Dr. Szűcs Gergely, a Cashline Holding igazgatósági tagja azt a kérdést járta körül, hogy milyen mértékben érdemes belefolynia egy pénzügyi befektetőnek a portfóliócég működésébe. A Cashline erős IP-t, azaz, élenjáró, saját technológiát vár a finanszírozott cégektől. Nem véletlen, hogy a cég portfóliójában informatikai és orvosi eszközök részaránya ma 25-25 százalékot tesz ki, azaz a teljes portfólió felét.
Dr. Szűcs szerint az iparági fókuszú befektetők a sikeresebbek: nagyobb hozzáadott értéket realizálhatnak és magasabb hozamokat érhetnek el. Pénz mindenki tud adni, ám a smart money nemcsak működési tőkét, hanem üzletvezetési és -fejlesztési stratégiát is biztosíthat, a startupok pedig profitálhatnak a támogatást nyújtó vállalatok operatív tapasztalataiból. A vállalkozói hátterű befektetőknek – mondta dr. Szűcs – viszont egy új gondolkodásmódot kell elsajátítaniuk: meg kell tanulniuk, hogy ami az ő cégüknél működött, azt nem feltétlenül lehet más vállalkozásra alkalmazni. Egy kockázatitőke-befektető segítséget nyújthat egy olyan üzleti struktúra kialakításában, ahol a befektetők és az alapítók érdekei egybeesnek.
A startupoknak meg kell tanulniuk naggyá válni
Karvalits Ferenc (Wallis) és Wolf László (OTP Bank) beszélgetése a startupok és magánbefektetési lehetőségeket járták körül; a diskurzust dr. Szabó Pál moderálta. Karvalits szerint a befektetők növekedésben érdekeltek, de nemcsak abban: ő is részt vett új üzleti modell bevezetésével járó befektetésekben (Pannon GSM, Foxpost). Wolf elmondta, hogy az OTP ma már inkább portfólión keresztül fektet be egy-egy cégbe, de a digitális területen a volumen miatt is szükség van a külföldi piacra. Wolf szerint ezt az agráriumban érdekelteknek sem érdemes figyelmen kívül hagyniuk, mert az agráriumon belül is vannak digitális megoldások, és az nem külön üzletág.
Karvalits úgy látja, nem elég, ha egy startup előáll egy tetszetős koncepcióval: muszáj tesztelni, hogy jó-e az értékajánlatuk, mert néha nem megalapozott piaci igényre válaszolnak, hanem egy szűk szegmens igényeire. Az is gyakori, hogy az alapítók között nincs világos szerepmegosztás, és mindenki mindennel foglalkozik, de a nagyobb volumenű működéshez ez már nem elég. Ha van egy üzleti koncepció, a termék általában létrejön, de jóval nagyobb kihívás a terméket értékesíteni és az értékesítést működtetni.
Azzal Wolf is egyetértett, hogy a kezdő cégalapítók túlságosan bíznak a piacban és a termékben, így befektetőként hideg fejjel le kell húzni őket a földre, és szembesíteni őket a piaci validációval. Wolf fontosnak tartja a struktúra felépítését, és azt, hogy a startupok lássák, hogy épül föl egy szervezet; a nagyobb cégeket ismerő tulajdonos ebben tanácsot tud adni a kezdő befektetőknek. Az is előfordul, hogy a cégek alábecsülik a valós tőkeigényt; ennek a felismerésében a befektető vállalhat kulcsszerepet.
Állami szereplők: velük vagy nélkülük?
Szűcs Zoltán, az MFB Invest vezérigazgató-helyettese előadásában a befektetések állami szerepét és részarányát járta körül. Míg Észak-Amerikában szerinte elsősorban a tőkepiac biztosítja a vállalati szektor számára a finanszírozást a kötvény- és részvénypiacokon keresztül, addig Európában inkább a bankokra támaszkodnak. A tőkebefektetések hátrányaival kapcsolatban sok félelem és félinformáció kering. Az állam ezeket eloszlathatja – ehhez sok sikeres állami részfinanszírozású projektet kell felmutatni.
Az állami társbefektetés – ecsetelte Szűcs – jelentős összegekkel bővítheti ki a meglévő tőkekapacitást, porlaszthatja a kockázatot, ráadásul az állami befektető kiszámítható, így transzparens partner lehet a tőkefinanszírozásban. Az uniós irányelvek szabályozzák, hogy a fejlesztési bankok olyan piacokon dolgozhassanak, ahol finanszírozási hiányosságok vannak (GAP piacok); ezeknek a meglétét külsős szakértők mérik föl. Ilyen kezdeményezés volt a #School, egy e-learning keretrendszer, amit a koronavírus-válság idején naponta 3000 diák használt; a Codecool képzése, ami a programozóhiány csökkentését célozta; és az AImotive mesterségesintelligencia-alapú vezetési technológiája.
Oszkó Péter, az OXO Holdings alapító tulajdonosa szerint a koronavírus-járvány nem egy gazdasági kiindulópontú krízishelyzet volt, ezért okozott sokkot a piacon, és kényszerített ki reakciókat nemcsak a piactól, hanem az államtól is. Ma az inflációs kockázattól nem tartó pénznyomtatás az egyetlen válságkezelési módszer, de hiába a pénzbőség, a GDP-visszaesés a magántőkepiacon is megmutatkozik. A nyilvános piacokon viszont őrület van: a folyamatos pénznyomtatás miatt rengeteg a befektethető pénz, miközben mindenki az eszközértékek zuhanására vár.
A szakember szerint manapság bizonytalanok a fogyasztási és megtakarítási szokások, az infláció az elszabadulás határán billeg, és folyamatosan alkalmazkodnunk kell a társadalmi, egészségügyi és környezeti kihívásokhoz. Az Egyesült Államokban a helikopterpénz hatására a lakossági megtakarítás nőtt, de a fogyasztás nem. Kérdéses, hogy ez a rengeteg pénz visszaáramlik-e a fogyasztásba. Robbanásszerű növekedés esetén nehéz megmondani, hogy a fokozódó inflációs nyomás milyen következményekkel jár.
Oszkó Péter úgy látja, az állami szerepvállalás egyre meghatározóbb a kockázatitőke-befektetés világában: a világgazdaság pénzbősége az elmúlt évtizedben nem a magánbefektetőket, hanem az államot vonzotta. Ez természetes folyamat: az állam, mint döntéshozó hisz ebben a piacban, és ha a magánpiac nem elég aktív, átveszi a kezdeményezést. És bár az állam nem természetes szereplő, mert ők más elvek alapján működnek, mint a magánbefektetők, fontos, hogy a magánbefektetők ismét izgalmasnak találják ezt a piacot; enélkül ez csak egy állami fejlesztéspolitikai irány marad, és ha nem növi ki magát, a cégek nem tudnak bekapcsolódni a nemzetközi körforgásba.
Kifejtette, hogy a 10 évvel ezelőtti válságot a politikai-gazdasági struktúra okozta; míg ma a tudományba vetett hit, illetve az azzal szembeni kétkedés okoz újszerű folyamatokat. „Kérdés, hogy a tudományszkepticizmus vagy a tudományba vetett hit fog-e győzedelmeskedni” – fogalmazott Oszkó.
Mit ér a pénz, ha okos?
Galácz Ábel (Lead Ventures), Horváth Lajos (Eximbank) és Rudas Gábor (Carion Befektetési Alapkezelő) dr. Fenyvesi József Bulcsú moderációja mellett beszélgettek a smart money tőkepiaci szerepéről.
Horváth szerint a klasszikus kockázatitőke-befektetés passzív pénz, de a smart money a pénzhez smart befektetőket is társít. A tőke és a tudás együttese hatékonyabb céget eredményezhet; az alapkezelő és az alap akkor sikeres, ha az exitnél magasabb hozamot realizál. Aki smart money-t akar, nézze meg a kiszemelt cég portfólióját, és korábbi eredményeit. A vállalkozónak viszont tudnia kell, hogy miben jó, és azt is, hogy mihez nem ért; aki nem tudja, azzal nehéz lesz együttműködni. A nemzetközi terjeszkedés feladataival nem mindenki boldogul, de ennek a felismerése nem szégyen, hanem a fejlődés kulcsa lehet.
Galácz úgy véli, meg kell nézni a versenyképes faktorokat és esetleges előnyöket. Ez a régió nem a klasszikus vállalkozói szelleméről híres; sikersztorik kellenek, hogy az itthonról induló vállalkozások vonzóvá váljanak. Főképp a szoftverfejlesztésben (azon belül is a B2B piacokon) látnak fantáziát és elérhető sikertörténeteket, a B2C piac meghódítása sokkal tőbb törődést, időt, azaz helyismeretet és tőkét igényel.
Rudas szerint ha olyan partnereket találnak, akik nyitottak a smart money használatára, az az alapkezelő számára is ad valamennyi biztosítékot; az a közös érdek, hogy a partner olyan szolgáltatásokat kapjon, amelyek valóban segítenek. A smart money egy mindenki számára nyitott lehetőség, ugyanakkor természetesen tesztelik az alapító csapat motiváltságát, képességeiket, illetve felmérik a cégen belüli interakciókat, az esetleges gyengeségeket. Szervezésfejlesztési oldalról ez a folyamat már az első perctől fogva felügyeletre szorul, de az eddigi partnerek közül ezt senki sem élte meg negatívumként.
Exit a tőzsdén túl
Milyen exit útvonalak léteznek egy cég számára a tőzsdére lépésen kívül? – tette fel a kérdést Málnay Barnabás moderátor, a Smartware.Tech & WS munkatársa; beszélgetőpartnerei Katona Zsolt (Solus Capital), Máté-Tóth István (Budapesti Értéktőzsde) és dr. Oszkó Péter (OXO Holdings) voltak.
Oszkó Péter szerint az iparágnak erre vannak klasszikus válaszai, de a magyar piaci realitások és az elmúlt 10-15 év gyakorlata szerint az exitek jelentős része egy nagyobb nemzetközi stratégiai piaci szereplő általi felvásárlásba torkollik. A máshol népszerű kivásárlás, a management buyout nálunk nem játszik. A növekedés fázisában ezek a cégek ritkán termelnek annyit, hogy a kivásárlás finanszírozható legyen. Egy befektető értéket láthat bennük, de a menedzsment még nem halmozott fel annyit, hogy kivásárolják. A startupok esetében a kivásárlás ellentétes a befektetői értékkel, a magas cégértékkel.
A magyar és az amerikai piacon – mondta Oszkó – máshogy zajlik a tőzsdei bevezetés. A magyar kockázatitőke-befektetői piac arra lett szocializálva, hogy a hazai és uniós támogatások lehívásával vigye piacra az innovációkat. És bár rengeteg magán-megtakarítás van, az iparág nem dolgozta ki a struktúrát, hogy megszólítsa valamivel ezt a megtakarítási állományt. Katona szerint érezhető elfordulás a privát tőke felé. Míg az Amazonnak 3 évig tartott, mire a kezdetektől a tőzsdére lépésig jutott, addig az Ubernél ez 10 évig tartott: a későbbi finanszírozási fázisok biztosítottak tőkét, nem kellett a publikus piacok terhét vállalni.
Máté-Tóth úgy látja, a tőzsdére lépéssel érdemesebb a kis- és középvállalatokat megcélozni – igaz, ezt sokszor magyar nagyvállalatok sem teszik meg, így ott is van még tennivaló. A szakember szerint nagy szükség lenne egy likvid elsődleges piacra, mivel az intézményrendszer is alulfejlett, és a háztartási megtakarítási modellek is rögeszmésen kerülik a kockázatot. Az, hogy a Budapesti Értéktőzsdén melyik modell lesz hivatalos, Máté-Tóth szerint még kérdéses; ők a svédországi modellt tartanák ideálisnak.
Máté-Tóth szerint a tőkepiac erőssége a kockázatos dolgok finanszírozása, de ha versenyképes gazdaságot szeretnénk, ahhoz tőkepiaci hangsúly kell. Mivel abban szocializálódtunk, hogy majd eladjuk magunkat valakinek, ez meggátolta az ökoszféra kiépülését. Míg Lengyelországban egy játékfejlesztő cég egy csomó technológia céget is magával húzott, addig nálunk ez még várat magára.
Katona Zsolt szerint ennek kulturális okai is vannak: ha a lengyeleknél valaki vállalkozást indít, egyből a tőzsdére lépésen gondolkodnak. A céget is azzal az alapgondolattal építik föl, hogy ha bemennek vele a varsói tőzsdére, akkor megcsinálhatják a szerencséjüket, de mi kicsit okosban, kicsit szürkében tevékenykedünk – ez szociális és kulturális különbség is. Az olyan intézmények, mint a Budapesti Értéktőzsde azonban megértethetik és kézzelfoghatóvá tehetik a történetet: jók a szabályozók, tehetségesek a szakemberek, és a tervek sem bonyolultak.
