Kiválasztották az MVM Edison idei döntőseit

Izgalmas szakaszához ért az MVM Zrt. startupversenye, az MVM Edison program, amelynek célja a jövő legígéretesebb, kreatív, piacképes, környezetbarát és energiahatékony fejlesztéseinek felkutatása. A január végéig beérkezett több, mint 100 pályázatból a szakmai zsűri nyolc döntős csapatot választott ki.

Idén több mint száz pályamunkából választották ki az MVM Edison startupverseny nyolc döntős csapatát. Ők azok, akik nyolchetes szakmai képzésen vehetnek részt, illetve arra is lehetőségük nyílik, hogy akár 50 millió forint magvető befektetést nyerjenek el ötletük megvalósítására. Az MVM Edison tavaly októberi felhívására január végéig jelentkezhettek újító ötletükkel az alkotók – már működő startupok, felsőoktatási hallgatók, de akár magánszemélyek is, egy-egy innovatív, energetikai területet érintő ötlettel.

A nyolc döntős kiválasztása során kiemelt szempont volt, hogy a benyújtott, az energetikai szektort célzó pályamunka széles körben hasznosítható megoldást kínáljon, valamint – megfelelő anyagi és szakmai támogatással –, piaci körülmények között is értékesíthető legyen.A finalisták két hónapos komplex képzésen vesznek a Smart Future Lab Zrt., valamint a verseny partnerei, az IBM és az Innoenergy szakértőinek vezetésével.

A finalisták két hónapos komplex képzésen vesznek részt az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. (SFL), valamint a verseny partnerei, az IBM és az Innoenergy szakértőinek vezetésével. Az intenzív oktatáson a sikeres startup indításához, fejlesztéséhez, az üzleti terv elkészítéséhez, a csapatépítéshez, a sikeres tárgyalásokhoz, a piacelemzéshez, ötletük piacképességének vizsgálatához, a prototípustervezéshez, illetve ötletük hatékony bemutatásához, valamint a cégalapítás, a szerzői jogok és az adminisztráció területén kapnak elengedhetetlen, gyakorlati ismereteket a csapatok.

A május végén sorra kerülő döntőben a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt három projekt egyenként 3 millió forint értékű kommunikációs szolgáltatáscsomagot kap, amely lehetőséget ad akár kommunikációs stratégia alkotására, arculattervezésre, akár piackutatásra is. A legjobbak emellett egy tanulmányúton ismerhetik meg az IBM franciaországi dizájnközpontjának működését, valamint lehetőséget kapnak arra, hogy a program befektetői bizottsága előtt is bizonyítsák rátermettségüket, és akár 50 millió forint értékű magvető befektetést nyerjenek el.

A pályázatról további részleteket az mvmedison.hu oldalon olvashat.

Bemutatkozik a Microsoft AR headsetének új generációja

Nemrégiben óriási dobással jelentkezett a Microsoft, ami nem más, mint a HoloLens2, a Microsoft AR headsetének új generációja. Az új modell több területen is újít, és a redmondi óriás szerint az első kiadás minden gyengeségén sikerült jelentős javításokat eszközölniük. Az eszköz ugyan még csak előrendelhető, de máris sok izgalmas információ áll rendelkezésre róla.

Bővebben

Rangos elismeréseket kapott a magyar légitársaság

Két kategóriában is elnyerte a régió egyik legrangosabb légiközlekedési elismerését, a CEESAR Díjat a Wizz Air. A közép- és kelet-európai utasok szavazatai alapján a Wizz Air vehette át a „2018 Legjobb Diszkont Légitársasága”, valamint a „Legjobb Utaskísérők” díjat a Poznanban rendezett gálán. A két díj komoly elismerés a vállalat színvonalas szolgáltatásaiért, az elmúlt időszak kiváló üzleti teljesítményért, valamint a légitársaság hálózatának folyamatos bővüléséért.

Bővebben

Elektromos autót nyerhet a legtudatosabb ötlet gazdája

Fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezések indulhatnak újra a nemzetközi Energy Globe verseny magyarországi fordulóján. Március 31-ig szinte bármilyen ötlettel lehet pályázni: akár egy családi otthon környezetbarát kialakításával, újszerű oktatási programmal, „okos” megoldásokkal, vagy a hatékony energiafelhasználást segítő elképzeléssel is. Magánszemélyektől szervezeteken át, a vállalatokon keresztül egészen az önkormányzatokig várják a kiírók a környezeti, energetikai problémákra megoldást nyújtó, a fenntarthatóságot, a hatékony energiafelhasználást, a környezet- és energiatudatos szemléletformálást, a zöldenergia felhasználását segítő megoldásokat, pályázatokat az E.ON versenyére. Az E.ON Energy Globe fődíja mi lehetne más, mint egy környezetbarát elektromos Nissan LEAF autó egyéves, ingyenes használata.

Bővebben

Minden vállalaton belüli kommunikációs bakit kiküszöböl a Talk-A-Bot új terméke

Március 20-án került megrendezésre a budapesti Microsoft irodában az a nagyszabású workshop, amely a digitalizáció különböző szegmenseit vette górcső alá. Az előadások olyan kulcstémák köré szerveződtek, mint az iparban megjelenő mesterséges intelligencia, hatékonyságnövelés, automatizáció és a biztonságnövelés.

Bővebben

Kilépett a Kickstarter vezére

A Kickstarter vezérigazgatója, Perry Chen nyílt levelet adott közzé a vállalat blogján arról, hogy visszalép a CEO szerepéből. Az ügyvezető a világ egyik legnépszerűbb közösségi finanszírozási oldalát 2009-ben indította el két alapítótársával, Yancey Stricklerrel és Charles Adlerrel.

Bővebben

Ezekről a fiatal magyar kutatókról még hallani fogunk

Innovatív építészeti modellektől a gyerekkori elhízás problémáján át a növényi alapú, lebomló műanyagig, számtalan izgalmas tudományos kutatás került főszerepbe a SCIndikátor 2019 tudománykommunikációs program döntőjén. A látványos science show keretében 13 fiatal kutató mutatkozott be, akikről még hallani fogunk a következő években.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások