A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap alapkezelőjének kiválasztására kiírt pályázat nyertese a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. lett.
Az alapkezelő feladata a hazai kis- és középvállalkozások támogatása, megerősítése, és a tőzsdei megjelenésüket elősegítő tőkebefektetések megvalósítása lesz. Az alapkezelőnek törekednie kell, hogy a 13 milliárd forintos forrásából évente négy-nyolc – a pályázati kiírás feltételeinek megfelelő – mikro-, kis- és középvállalkozás bevezetésére kerüljön sor a hazai multilaterális kereskedési platform (Multilateral Trading Facility) piacon, illetve az arra alkalmasak – magasabb kereskedési kategóriában – nyilvános tranzakciót is megvalósítsanak a tőzsdén.
A tőkealapnál a felhasználhatósági kör széles lesz, azaz a kiválasztott kkv-k bármilyen szektorból és az ország egész területéről élhetnek a finanszírozási lehetőséggel.
Az alap létrehozásához kapcsolódó tőkeprogram célja kettős: egyrészt támogatja a hazai vállalkozások fejlesztését, versenyképességük és hatékonyságuk javítását, hozzájárulhat új piacok eléréséhez, meglévő termékpaletta bővítéséhez, illetve olyan üzletfejlesztési megoldások megvalósításához, amelyek elősegítik a meglévő működés javítását és új ügyfelek megszerzését.
Másrészt ettől elválaszthatatlan célja, hogy növelje a hazai tőkepiacon, elsősorban a Budapesti Értéktőzsdén megjelenő hazai kis- és középvállalatok számát, ezzel hozzájárulva a finanszírozási eszközök diverzifikációjához, hatékony forrás-bevonási lehetőséget biztosítva a magas növekedési potenciállal rendelkező, nemzetközi piacra lépésre érett és további növekedésre képes vállalkozások számára.
(MTI)