Hirdetés

Kiélezett versenyt hoz a finetech forradalom

Az IseeQ munkaerő toborzó és fejvadász cég társalapítója, Bondici Balázs, a két technológiai vállalat szakemberével beszélt a pénzügyi szektor digitális átalakulásáról. Mudri György, a FintechX társalapítója szerint a bankoknak egyre nagyobb kihívást jelentenek a pénzügyi szolgáltatások piacára belépő új szolgáltatók. Nyíri József, a W.UP stratégiai ügyfelekért felelős menedzsere pedig úgy látja: a bankokban egyre több informatikus dolgozik, mint pénzügyi szakember.

„A pénzügyi cégek az elmúlt évszázadokban nem sokat változtak, azonban a koronavírus-járvány felgyorsított olyan folyamatokat, amelyek az ügyfelek kényelmes, gyors és biztonságos kiszolgálásáról szólnak” – mondta Nyíri József, a digitális banki szoftvercég szakembere. Hozzátette, a pénzintézetek pár éven belül nemcsak a termékeik szolgáltatásaiban, hanem az ügyfél-kapcsolattartásban is jelentősen meg fognak változni. A marketing digitalizációjáról is egyre gyakrabban lehet hallani, hiszen a fejlődése nem kevésbé fontos eredményeket ért el a pénzügyi világban is.

A nagyobb értékű pénzügyi szolgáltatások – jelzáloghitelek, életbiztosítások – esetében a digitális átállás egyelőre kihívást jelent, mivel az információszerzésre alkalmas új lehetőségeket még nem aknázták ki a cégek. „Ezért nagyon fontos az ügyfelekről legálisan megszerezhető adatmennyiség, amit elemezve ki lehet következtetni akár azt is, hogy például milyen élethelyzetben vannak” – tette hozzá. Az ügyfél tranzakciói pedig mindezt már lehetségessé is teszi.

Minden vállalat IT-céggé alakulhat

Mudri György, a FintechX vállalat üzleti vezetője szerint a hagyományos pénzintézetek számára nem csak a jogszabályi megfelelést biztosító IT fejlesztés okoz kihívást, hanem a nyílt bankolás komoly innovációs nyomást is jelent számukra az élesedő versenyben.

Ennek a versenyhelyzetnek a nyertesei egyrészt az ügyfelek lesznek, másrészt az átrendeződő piacon azok a szereplők, akik a legsikeresebben tudják megugrani a digitális átalakulást.

Nyíri József szerint a legjelentősebb változás, amely a bankszektorban végbement, hogy húsz évvel ezelőtt a pénzintézetekben főleg bankárok, pénzügyi szakemberek dolgoztak, mára azonban az informatikai alkalmazottak kerültek többségbe. Ez a tendencia nemcsak a bankszektorra jellemző, hiszen a digitális átalakulás által szinte minden nagy cég egy idő után egy nagy szoftvercéggé alakul át. A pénzintézetek mellett világszerte számos vállalat is jelentős összeget költ az IT kapacitás bővítésére. Sőt, a nagyobb bankok már saját informatikai cégeket is üzemeltetnek, hogy a termékeiket gyorsabban piacra dobhassák, hatékonyabban tudjanak kommunikálni, illetve a készpénz mennyiséget minimálisra csökkentsék a fiókjaikban.

A W.UP szakembere elmondta azt is, hogy egyre kényelmesebbé váltak a pénzügyek intézése, és már az is egy jogos elvárás, hogy ne kelljen az ügyfélnek a fiókba bemennie, főleg egy pandémiás időszakban. Az online bankolás, az applikációk használata elengedhetetlen egy pénzintézet működéséhez, azonban a banki szereplők szolgáltatását egy-egy fintech cég már rég túl is szárnyalta.

Személyre szabott pénzügyek

Mudri György kifejtette: a nyílt bankolás időszaka előtt mindegyik csatorna, ahol az ügyfelek pénzügyeiket intézték – legyen szó akár bankfiókokról, netbankról vagy mobilbankról – a pénzintézetek által kontrollált terület volt. Most ez a helyzet változik meg gyökeresen. Akár a tech óriások – például a Google, a Facebook vagy az Apple – is könnyen beléphetnek a pénzügyi szolgáltatások piacára, hogy a felhasználók az alkalmazásaikon keresztül bonyolítsák le a pénzügyeiket.

Előállhat olyan helyzet amikor a Google már jobban fogja ismerni a felhasználók pénzügyi helyzetét, mint a bankok, hiszen a felhasználók akár velük is megoszthatják a számlainformációkat.

„De a Google ennél többet is tud rólunk, például azt, ha valaki az interneten épp milyen autót keres magának. Innen már csak egy lépés, hogy a vásárlásához a pénztárcánkból még hiányzó összegre a szükséges személyi kölcsönt a felhasználó ne a bankjától, hanem a Google-től igényelje” – tette hozzá.

Ebben a jövőben a pénzügyi applikációk nem csak tranzakciók létrehozására és az egyenlegek megtekintésére lesznek jók: például a parkolást, a mozijegy-, az ételrendelést is el lehet majd velük intézni. A bankok pedig megszólíthatnak olyan fogyasztókat is, akik csupán az alkalmazást használják, míg a számlavezetést biztosító bank akár teljesen elveszíti a tényleges ügyfélkapcsolatot. Így az keresztértékesítés lehetőségét, az egyes pénzintézetek akár teljesen háttérbe szorulhatnak, és csak infrastruktúra szolgáltatók lesznek. „Gyakorlatilag a pénzügyi alkalmazásokat egy digitális áruházban lehet majd testre szabni” – tette hozzá.

Nyíri József szerint a cégek részéről a minél hatékonyabb algoritmusok felhasználása az, ami egyértelműen megkönnyítheti az ügyfelek, de a vállalatok életét is. „Nincs annyi ügyintézője egy cégnek, hogy egyesével mindenkivel le tudjanak ülni, ezért a rendelkezésre álló adatokat kell érdemben feldolgozniuk” – tette hozzá. Azt is elmondta, főleg a költési tranzakciókból lehet precízen felépített ügyfélprofilokat kialakítani, és választ kapni arra, hogy kinek van családja, autója, mire költ szívesen. Ezeknek az adatoknak a jól megszervezett analitikájával, illetve a valós idejű megfigyelésével lehet rávilágítani az ügyfél pénzügyileg fontos életeseményeire.

A W.UP szakembere elmondta: cégük jelenleg „evangelizátori szerepben” igyekszik minél több pénzügyi intézetnek felhívni a figyelmét arra, hogy az ügyfelek adatainak pontos feldolgozásával ő maguk is jól járnak. „Többször fogják megnyitni a mobil applikációt és többször ajánlják majd a barátoknak, ismerősöknek. Ez egyáltalán nem beágyazott gondolkodás még az európai banki szektorban, a fintechekben már sokkal inkább, és sokszor mutogatjuk is, hogy látod a Revolut például ezt csinálja”.

Bondici Balázs, az IseeQ társlapítója szerint jelentősebb a felvevőpiaca a „data szakembereknek”, mint ahogyan azt a szakember-utánpótlás indokolná tenné, ezért ezek a szakmák az IT-n belül leginkább a kiemelkedő fizetésű részbe sorolhatóak.

„Érdekesség, hogy míg korábban a pénzügyi szektor sok IT szakember számára kevésbé volt vonzó, ma már az új fintech szereplők megjelenésével – akik magukkal hozták a startup kultúrát – újra szexivé tették az iparágat”

– magyarázta a fejvadász cég társalapítója. Hozzátette, hogy egyre több kiemelkedő tehetség a munkaerőpiacon már szívesen megy el dolgozni a pénzügyi szektorba.

 

Egész Európát el akarja látni AI harci drónokkal a német Helsing

A pár hónapja pivotált startup megnyitotta az első olyan gyárát, ahol tömegesen tudja gyártani a saját fejlesztésű harci drónjait – most éppen Ukrajnának. A Helsing víziója, hogy Európa-szerte hozzon létre még ilyen gyárakat, ahol akár tízezrével gurulhatnak le a gyártószalagról a drónok.

Bővebben

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben