Hirdetés

Kiberbiztonsági Központot hoz létre a Mastercard

A Mastercard bejelentette, hogy létrehozza az Európai Kiberbiztonsági Központot, melynek célja, hogy csúcstechnológiával felszerelkezve segítse a piaci szereplők együttműködését, így erősítve a régió kiberbiztonságát.

A Mastercard először hoz létre ilyen központot Észak-Amerikán kívül, az intézetnek Waterlooban a fizetéstechnológiai cég európai székhelye ad majd otthont. Az Európai Kiberbiztonsági Központ szakemberei többek között az INTERPOL, az Europol, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség és az Európai Bank kiberbiztonságért felelős szerveivel működnek majd együtt.

“A pénzügyi területen működő cégek mindig is a kiberbűnözők kedvenc célpontjai lesznek, hiszen nagy mennyiségű személyes és pénzügyi adatért felelünk” – mondta Javier Perez a Mastercard európai elnöke. “Kulcsfontosságú kérdés, hogy a kiberbiztonságban érintett piaci szereplők összefogjanak, megosszák tapasztalataikat, tanácsokkal segítsék egymást. Az Európai Kiberbiztonsági Központ ezt a párbeszédet hivatott tovább erősíteni, a célunk pedig az, hogy legyen szó akár vállalkozásokról, akár a felhasználókról, mindenki biztonságban érezze magát az online információcsere során” – tette hozzá a szakember.

A most megalakuló központ létrehozásával jelentősen lerövidíthetők a kommunikációs folyamatok a Mastercard belső csapatai, az ügyfelek, partnerek és más érintettek között. Így globális események, természeti katasztrófák, szolgáltatási és biztonsági incidensek esetén sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudnak reagálni az érintettek. Emellett az adatvédelmi törvények globális szintű betartása is jobban ellenőrizhetővé válik.

A világ több mint 210 országában jelen lévő cégként a Mastercard elkötelezett, hogy megvédje önmagát, ügyfeleit és a kártyabirtokosokat. Az Európai Kiberbiztonsági Központ létrehozásával a Mastercard tovább erősíti elkötelezettségét az európai piac iránt. A központ idén tavasszal egy átmeneti helyszínen kezdi meg működését, végleges otthonába előre láthatóan 2021-ben költözik majd.

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben