Hirdetés

Kevesen élnek a Google újdonságával

Magyarországon már nyár óta elérhető és indulása óta folyamatosan erősödik a Google Shopping. Jelenleg a Google keresési hirdetéseiből érkező kattintások közel 50 százaléka érkezik Shopping-hirdetésekből – már ahol használják, mert ma még kevesen élnek a lehetőséggel – derül ki a Growww Digital adataiból.

A világ számos országa után júniustól Magyarországon is elérhető a Shopping-hirdetés, a Google új, termékalapú hirdetési megoldása.

Hónapról hónapra nő a Google Shopping kampányok kattintási részaránya. Novemberre már 47 százalék1volt azon hirdetők esetében, akik használják ezt a típusú formátumot – derült ki a Growww Digital, 132 magyar Google-Ads fiókra kiterjedő adatelemzéséből. Viszonyításképpen a nemzetközi tapasztalatok alapján a plafon 70 százalék körül van.

Google Shopping-kampányokat is futtató Google Ads fiókok Shopping kampányainak kattintási részaránya Magyarországon a 2019 július–novemberi időszakra1

Szabó László, a Growww Digital szakértője elmondta, hogy a külföldi piacokon szerzett tapasztalatok alapján a Shopping-hirdetések gyorsabb elterjedésére számítottak Magyarországon.

A ROIminer adatai alapján1a hirdetőknek mintegy 30 százaléka él csak a Google Shopping formátum lehetőségével Magyarországon, míg Csehországban 65 százalék. Tetemes bővülési lehetőség van még a hazai piacban, a robbanás még nem következett be.

A szakértő véleménye szerint még nem szokta meg a piac az új eszközt, nagy a bizonytalanság. Ügyféloldalon a többség még csak most ismerkedik a Shoppinggal, de a PPC szakemberek közül is kevesen rendelkeznek kellő tapasztalattal. Jelenleg Magyarországon mindössze két ügynökség rendelkezik minősítéssel. A Growww Digital volt az első, amely éppen három éve, 2016 novemberében kapta meg a Google Shopping-minősítést.

Szabó László szerint a hirdetőknek érdemes minél előbb lépni. Ma még kisebb a kattintásokért folyó verseny, kedvezőbbek a hirdetések árai. Nagyságrendileg feleannyiba kerül ma egy Shopping-kattintás a non-brand search-höz, azaz a nem saját márkás keresésekhez képest.Aki időben elkezdi használni a Shopping-hirdetést, óriási előnyhöz juthat. Kiváló lehetőség erre a küszöbön álló karácsonyi szezon.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben